Gasztro

Költöztesd az online előadást a DTK-ba!

Ultraerős wifivel és még ütősebb italakciókkal csábítja az egyetemistákat a DTK. A Dugonics Téri Kocsmában az élet a járványhelyzetben sem áll le, itt már két előadás között komolyan elhangozhat az a kérdés, hogy kérsz-e még egy kört.

Gyakorló egyetemistaként is a feje tetejére állt az élet a koronavírus miatt, a nagyelőadásokat egyből online felületekre költöztették, míg a bulihelyek is kényszerleszállást hajtanak végre 11 óra után. Így a közösségi élményekből jóval kevesebb jut egy-egy hallgatónak, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy aki igazán ki akar rúgni a hámból, az így is megtalálja rá a lehetőséget.

A problémát észrevette a hallgatók egyik bázisának számító DTK is, és nemcsak bitang wifihálózatot röffentettek be, hogy bírja a Zoomon vagy Coospace-en megtartott előadásokat, hanem még egy hatalmas italakciót is meghirdettek.

Két előadás közt egy Jäger?

Nem vicc, akár ez a kérdés is elhangozhat már a DTK-ban. A legtöbb egyetemistának annak idején még választania kellett a másfél órás iskolai fejtágítás és a kicsit hosszabb kocsmai tudatszűkítés között, de most akár szimultán is megoldható a helyzet. Az őszi hónapokban verhetetlen Jäger akció vár a DTK-ban, 3×4 cl-t 1100 forintért lehet benyesni, de minőségi ginekből és a különleges élményt nyújtó, 18 éves Jamesonból sincs hiány.

Ugyanakkor persze nem tartanak fegyvert azok fejéhez sem, akik a sörözés helyett egy tea vagy kávé társaságában szeretnének tanulni. Amikor süt a nap, a DTK terasza is nyitva van, ráadásul még egy jó adag nachost is bármikor lehet kérni, mert nassolás közben minden jobban megy: a tanulás és a részegedés is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb