Sport

Mestermunka: két ezüstöt hoztak el a szegedi fallabdások Battáról

Briliáns teljesítményekkel zártak fallabdázóink hétvégi, Százhalombattán megszervezett országos bajnokságon. A hölgyeknél és a férfiaknál is volt szegedi a fináléban: Csókási Gabi már rutinos döntősnek számít, Sebők Benedek első szegedi férfiként jutott el idáig. Végül fullasztó küzdelemben zárták ezüstéremmel a megmérettetést.

CSÓKÁSI MENETELÉSE A DÖNTŐIG TÜKÖRSIMA PERFORMANSZOT HOZOTT, ÁM CHUKWU HANNAH MEGVÉDTE CÍMÉT

Először történt meg a Vidux Tisza Squash SE fennállása során, hogy mindkét nemnél bejutott versenyzőjük a fallabda országos bajnokság fináléjába. A hétvégi, százhalombattai eseményen a nőknél ez Csókási Gabriellának sikerült, aki hatodik alkalommal vehetett részt az aranyról döntő összecsapáson. A kétszeres bajnok Csókási ezúttal ezüstéremmel zárt, az első helyet a címvédő, első kiemelt Chukwu Hannah szerezte meg a 3–0-ra végződő meccsen. “Örülök, hogy bejutottam a fináléba, ám azt sajnálom, hogy alulmaradtam, hiszen jobban sikerült a felkészülésem, mint tavaly – értékelt a helyszínen Csókási, akit két bajnoki címe mellett korábban háromszor az év női fallabdázójának is megválasztottak hazánkban” – fogalmazott Csókási.

TITKON REMÉNYKEDTÜNK SEBŐK DÖNTŐJÉBEN IS, AKI VÉGÜL EGYETLEN SZETTET SEM VESZTVE JUTOTT A FINÁLÉIG

A nőknél megszokott, hogy van szegedi a fináléban, Csókási előtt Szombati Edina és Hajnal Helga számított rendszeres résztvevőnek. A férfiaknál viszont most fordult először elő, hogy egy szegedi döntőzhetett, ez a bravúr Sebők Benedeknek sikerült. A szegedi klub másik válogatottja, Hoffmann Péter ezúttal nem indult a versenyen, így szakkommentátorként mutatkozhatott be.

Az ötvenfős mezőnyben Sebők négy sikerrel jutott a döntőig, ezalatt egyetlen szettet veszített, a fináléban azonban a címvédő Farkas Balázs 3–0-ra jobbnak bizonyult nála, így a korábbi bronzérmeit egy ezüsttel egészítette ki. Az ob – n a tizennégyszeres bajnok Krajcsák Márk már nem versenyzőként, hanem elnökként volt ott az Omega Sportcentrumban. “Fantasztikus érzés, hogy sikerült döntőt játszanom. Az elődöntő elején izgultam Kispéter Ádám ellen, annak ellenére, hogy még soha nem kaptam ki tőle. Egy szettet el tudott venni, de hála az égnek a drukk ellenére nekem is jól ment a játék. A döntőben az volt a célom, hogy minél látványosabb labdamenetek legyenek, minden kiadjak magamból, ami még esetleg bennem maradt. Úgy gondolom, hogy ez a harmadik szett végére sikerült, jó érzéssel jöttem le a pályáról – fogalmazott mosolyogva Sebők.

A másik szegedi klubot, a Szeged Squash SE-t tizenegy férfi fallabdázó képviselte, közülük Takács Benedek játszott kiemelkedően: az utánpótlás-válogatott tehetség pályafutása legjobb eredményeként a nyolc közé jutott.

A fallabdázók esélyeiről korábbi cikkünk:

Forrás: Gyúrós István

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb