Kikapcs

Szeged365 Kikapcs: a Hungiba érkezik a Sziget megálmodója, lesz közös futás, folyni fog a sör a Nyugiban

Beborult a kedd, de a mindig színes szegedi programokat ez sem tudja kiszürkíteni! Lesz egy remek találkozó a Sziget Fesztivál megálmodójával a Hungiban, ömleni fog a sör a Nyugi Kertben, de a sportolni vágyók is futhatnak vagy éppen salsázhatnak majd egy jót este.

ÚJ HAVERVAGY SOROZAT SZEGEDEN – NAGY EMBEREK SZEGEDEN

Új Havervagy sorozat indul Szegeden. Az eseménysorozat a Nagy emberek Szegeden címet viseli majd és holnap este startol, 19:30-kor a Hungiban. Az első vendég pedig Gerendai Károly lesz. Gerendai Károly – társával Müller Péterrel – a Sziget fesztivál megálmodója, ami 27 év alatt, több százezer fiatalt csábított már Magyarországra a világ összes tájáról. Nem mindennapi történet, hogy egy kis diák tábornak indult fesztiválból, hogyan lesz a kelet-európai világ egyik legismertebb és több alkalommal is legjobbnak választott fesztiválja.

Gerendai hozta létre az első Michelin csillagos éttermet Budapesten, a Costest, majd a Costes downtownt. Hozzá kötődik a Gourmet fesztivál és immáron a Lupa beach, amit Budapest tengerpartjának is hívnak. Ám nem csak a már említett események, hanem Szeged és a SZIN is szóba kerül majd. Abban pedig már most biztos lehetsz, hogy erre az estére érdemes lesz elmenned, mert nagyon hasznos, tanulságos és inspiráló lesz a találkozás és haverkodás Gerendai Károllyal. Ne feledd: “Mindenki lehet nagy ember, mert bárki képes másokat szolgálni.”

KEZDŐ SALSA TANFOLYAM INDUL A SZEGEDANCE TÁNCISKOLÁBAN

Jó zenék, jó csapat, másfél óra buli vár a Kálvária sugárúti SzegeDance tánciskolában, ahol kezdő kubai salsa tanfolyam indul 19:00-tól. Próbáld ki bátran! Akkor is ha még soha nem táncoltál – hiszen mindannyian így kezdtük – , akkor is ha salsáztál már, de valamiért abbahagytad. Az első alkalom INGYENES, bármikor is csatlakozol. Végül is, mit veszíthetsz?

FUSD LE TE IS A HOLT-MAROS KÖRT!

Ha kedd, akkor RunCity! Ugyan a hőmérséklet már csökken, de megfelelő futószerkóban még te is megfázás nélkül gyűjtheted a kilométereket. A futás 19:00-kor indul az Árvízi Emlékműtől.

SZEPTEMBERI SÖRIVÁS A NYUGI KERTBEN

Az Erasmus-ösztöndíjas külföldi hallgatók méretik meg a sörivó tudásukat a Nyugi Kertben, ma este 19:30-tól. A sör folyni fog, a hangulat minden bizonnyal szuper lesz!

MA SEM PIHENNEK A VETÍTŐGÉPEK A SZEGEDI MOZIKBAN

Ha a borongós kedd után inkább tető alatt kapcsolódnál ki, jó ötlet lehet egy ősz esti mozizás. Mutatjuk is, miket tűztek programra a szegedi filmszínházak!

IRÁNY A SZEGEDI MOZIK

Irány a szegedi mozik, ahol jobbnál-jobb filmeket vetítenek.

BELVÁROSI MOZI

Zsigmond Vilmos terem

18:30 Hab

20:30 Nagypapa hadművelet

Balázs Béla terem

18:00 Az elfeledett herceg

20:15 Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Csőke József terem

17:30 Bestiáda

20:00 Tenet

CINEMA CITY

18:00 Az új mutánsok

20:00 Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

17:30, 19:00, 20:00 Greenland – Az utolsó menedék

17:50 Hab

18:10, 20:15 Miután összecsaptunk

18:00, 19:00 Mulan

16:30, 17:30, 18:30, 19:30, 20:30, Nagypapa hadművelet

17:00, 20:20 Téboly

19:45 Tenet

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb