Mindenmás

Szerda reggeli kockulás: befutott az iPhone 12 és a Homepod Mini

A világ megmenekült: lesz mocsok drága iPhone 12 és viszonylag drága HomePod mini is, lesz mire költeni Karácsonykor a szegedi alma-fanek megmaradt pénzét. Az 5G technológia is helyet kapott az Apple legújabb telefonjában – derült ki a keddi esti bemutatón, melyen a cég vezérigazgatója, Tim Cook parádézott a kaliforniai cég cupertinói főhadiszállásán.

Megvan még az a mai szemmel teljesen szürreális képsor, amint szegedi alma-rajongók már késő este sorban állnak, hogy másnap reggel az övéké lehessen az aktuális iPhone? Pár éve, a 3G vagy a 4-es széria megjelenésekor még simán ment a sátortábor-fíling egyik-másik szegedi elektronikai áruház vagy mobiltelefon-kereskedés előtt és bár mára már csitultak a kedélyek, még mindig nagy durranás egy-egy bejelentés az Apple művektől.

A legnagyobb kérdés az volt az Apple keddi eseménye előtt, hogy az új iPhone megkapja-e az 5G technológiát. A bemutatón erre is választ kaptunk, Tim Cook vezérigazgató bejelentette: új korszak kezdődik náluk, tehát igen. Az 5G technológia kapcsán Cook azt is bejelentette, hogy a vállalat együttműködik a Verizonnal, ugyanakkor kiemelték, hogy jelenleg a hálózat még nincs kiépítve az USA-ban, ezért több régióban is korlátozott lehet az elérés.

Ami már biztos: gyorsabb Face ID-t, jobb zoom-ot és hosszabb üzemidőt garantálnak majd az Apple iPhone 12 okostelefonjai. Az iPhone 12 ára egyelőre nem hangzott el az eseményen, de azt bejelentették, hogy az iPhone 12 Mini 699 dollárba (mintegy 216 ezer forint) fog kerülni. A kisebb készülék mellett szokás szerint jön az iPhone 12 Pro is, ami az eddigi legnagyobb Apple-telefon lesz.

Az új iPhone mellett a 99 dolláros Homepod Minit, avagy egy kis méretű hangfalat jelentett be a cég, illetve jön a régóta ígért vezeték nélküli töltő, mely egyszerre több Apple-terméket tud majd tölteni.

Forrás: Portfolio.hu, Index.hu

Fotó: Brooks Kraft / AFP

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb