Mindenmás

Vérüket ontották a szegedi tűzoltók – több mint tíz liter gyűlt össze általuk a szerdai véradáson

Közös véradást szervezett a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem Igazgatósága és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. A szegedi tűzoltók az eseményen több, mint tíz liter vért gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a készlet elegendő legyen a váratlan veszélyhelyzetekre.

A Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az Egyesület Nemzetek Szervezete 1989-ben jelölte ki. Ezért minden év októberében nagyobb figyelmet kap a katasztrófák elleni védekezés és a váratlan helyzetekre való felkészülés.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A Magyar Vöröskereszt megyei munkatársai a szegedi tűzoltó-laktanyában reggel hét és délelőtt tíz óra között várták a katasztrófavédelem munkatársait. A kihelyezett véradáson az egészségügyi személyzet már ismerősként köszöntötte az egyenruhás véradókat, hiszen a tűzoltók évek óta visszatérő kuncsaftok a véradásokon.

Az egyik önkéntes, Martonosi Ádám tű. százados elmondta: minden évben többször is ad vért. Hangsúlyozta, hogy egy véradással három ember életén is tud segíteni, ezért amikor csak lehet, él a segítségnyújtás lehetőségével.

A tűzoltók egyébként is nap mint nap életeken segítenek és életeket mentenek meg a beavatkozások során. Emellett azonban ugyanolyan fontosnak tartják azt is, hogy véradás formájában is segíteni tudjanak embertársaikon.

Véradó, mint az köztudott bárki lehet, aki elmúlt tizennyolc, de kevesebb, mint hatvanöt éves. A jelentkezők különben előbb egy kérdőívet töltöttek ki, majd egy kisebb egészségügyi szűrésen is átestek, ami során kiderült, hogy a szegedi tűzoltó-laktanyában a véradásra jelentkezők közül mindenki alkalmas donornak bizonyult. A három órás véradás alatt mintegy tíz liter vér gyűlt össze. A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátumot, plazmát és vérlemezke-koncentrátumot állítanak elő.

Forrás/Fotó: Molnár Krisztina tű. főhadnagy/Csongrád MKI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb