Sport

A szegedi súlyemelő Nagy Péter bízik abban, hogy kijut a harmadik olimpiájára

Nagy Péter, a szegediek ólomsúlyú súlyemelője a harmadik olimpiájára készül, és nagyon bízik abban, hogy sikerül kijutnia a japán fővárosba, a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokra.

Reményeiről, felkészüléséről élőben nyilatkozott Szegedről az M4 Sport csütörtök délelőtti Sporthíradójában az Eb-bronzérmes, aki egy három hónapos gyermek boldog édesapjaként is mesélt arról, hogy mostanra visszazökkent a hétköznapokba, már rendszeresen tud edzeni.

“Kislányomtól már tudok nyugodtan aludni, és folyamatosan készülök, mert szeretnék kijutni Tokióba – mondta. – Időarányosan jól állok, a magyar bajnokság november végén lesz, addigra szeretnék jó formába kerülni.”

Fotó: M4Sport

Az ob-n 380-400 kiló közötti eredményre számít, a jövő év tavaszára eltolt Európa-bajnokságon pedig 415-420 kilogrammot vár magától.
“Ha ennyit sikerül hoznom, akkor nyolcvan-kilencven százalékra mondható, hogy megvan az olimpiai kvóta” – fogalmazott. “Nagyon nehéz lesz, de kijutni olimpiára sosem egyszerű, ez is a szép benne – folytatta a gondolatsort a jogi egyetemet végzett súlyemelő. – Nekem is fel van adva a lecke, de tudom, mi kell ahhoz, hogy a célomat elérjem, és ezért mindent meg is teszek.”

Nagy Péter kitért arra, hogy a koronavírus-járvány következtében elmaradt versenyek időszakában sem tétlenkedett teljesen: versenyzőtársaival együtt sikerült rendbe hozniuk, felújítaniuk szegedi edzőtermüket.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb