Sport

A MOL-Pick Szeged készen áll a csütörtöki csörtére Fehéroroszországban

Foghíjasan is gőzerővel folytatódik a felkészülés: csütörtökön 18.45-kor a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a fehérorosz Breszt otthonában lép pályára a csapat, ahol ott lesz a portugál túrán szereplő két játékos is, akik góllal debütálhattak a nemzetközi mezőnyben.

AZ ELLENFÉL MÁR NÉGY MECCSEN IS PÁLYÁRA LÉPHETETT

Következik a PICK történetének eddigi 203. meccse a Bajnokok Ligájában. Az idény harmadik összecsapására készülnek a srácok, és harmadjára is idegenben vendégeskedik a gárda. A cél világos, az útirány pedig szerdán már Fehéroroszország, pontosabban Breszt. Eddig a gárda két meccset játszott a BL-ben, az ellenfél pedig négy találkozón van túl: kétszer nyert és kétszer vereséget szenvedett, így jelenleg 4 pontja van. A PICK extra tartalékosan kétszer vereséget szenvedett így egyelőre a pontgyűjtés még várat magára. Hogy a holnapi statisztika világnapját is felvezessük: az eddig lejátszott 202 meccsen 97-szer nyertek a fiúk, mellette 17 döntetlen és 88 vereség tarkítja a mérleget.

A SZEGEDI BL – GÓLVADÁSZOK KÖZÉ KECSKÉS DANI ÉS TÓTH JÓZSI IRATKOZOTT FEL A LEGUTÓBBI MECCSEN

Eddig 5609-szer zörgették meg az ellenfelek hálóját a szegediek, és 5554 gólt szedtek be a krónikában. Továbbra is Balogh Zsolt a PICK történetének legeredményesebb játékosa, 324 gólt szerzett szegedi színekben a BL-ben. Az elmúlt Porto elleni meccsen két további játékos is feliratkozott a házi góllistára. Kecskés Dániel és Tóth József is megszerezte élete első BL-találatát. Utóbbi a 100. #kékek játékosunk, aki az európai topligában gólt szerzett. Számára így ez a portói gól biztos, hogy örök emlék marad.

A FEHÉROROSZOKKAL HAGYOMÁNYOSAN PARÁZS KÜZDELMET VÍV A CSAPAT

A Breszt nem lesz ismeretlen rivális, a PICK eddig hatszor találkozott velük, legutóbb a 2016-2017-es szezonban. Kiváló a mérleg ellenük, ötször nyert a PICK, és csak egyetlen egyszer kellett vesztesen elhagynia a pályát. A belorusz csapatok közül a Breszt mellett a Dinamo Minszkkel találkozhattak a szegediek egykor a BL-ben. Ellenük négy meccsen két győzelmet és két vereséget könyvelhettek el. A 2010. decemberében Szegeden lejátszott Dinamo elleni meccsre (37-34-re nyert a csapat) sokan emlékeznek, hiszen Fero Sulc 17 (!) gólt szerzett, ezzel ő tartja az egy meccsen szerzett gólcsúcsot. A vasárnap a pihenésről szólt, hétfőn két foglalkozáson vesz részt a keret, kedden egy edzés lesz. Szerdán kel útra a gárda, ismét különgéppel utazik a stáb Budapestről Bresztbe. A meccs 18.45-kor kezdődik, a Sport 1 TV élőben adja.

PORTUGÁLIÁBAN A PICK TARTALÉKOSAI IS MINDENT MEGTETTEK

A PICK – Szeged előző meccsén Portugáliában szenvedett 25:19 – es vereséget, de ha a szünet után jobban értékesítik a ziccereket, több lett volna ebben. Nehéz helyzetben van a csapat, az ideális felállás megtalálása – működtetése valóságos bravúr, még Pastor mester számára is. Szurkoljunk a fiúknak, előbb – utóbb ki kell jönnie a pandémiás veszteségek mellett végzett emberfeletti munkának:

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb