Szegedi Arcok

Kaposvártól Debrecenig bárhova jut a szegedi üvegből

Tudod, mi köti össze a szegedi Árkádot, a budapesti Széll Kálmán teret, a kolozsvári CBC-t, a balatonfüredi vasútállomást, a nyíregyházi Pangea Hotelt és a Kaposvári Arénát? Mármint azon túl, hogy mind elég jól néz ki, és új építésű…

A legegyszerűbb megoldás az, hogy mindegyiket szegedi üveg díszíti. Egész pontosan a felsoroltak közül valamennyi épület üvegelemeit a nagy múltú Szilánk utódja, a szintén szegedi CE Glass szállította, és még egy sor bitang jó épületet tesznek szebbé az itt előállított termékek. Mi is megkérdeztük őket a siker titkáról.

“A legfontosabb, hogy élvonalbeliek legyünk. Ez azt jelenti, hogy minden évben az új technológiai trendeket figyelembe vegyük, és lekövessük. Mert ahogy fejlődik a technológia, úgy tudunk fejlődni minőségben is, így egyre bonyolultabb és egyre komplexebb munkákat tudunk vállalni” – mondta el Füsti Molnár Ákos, a CE Glass operatív igazgatója.

Említettük már, hogy az Árkád hangulatos üveg homlokzata is a CE Glass munkáját dicséri, de a belső tér korlátüvegei, és az üzletek egy részének üvegezése is a szatymazi gyárból került ki, és a szegedi Cédrus Liget belső edzett üveg térelválasztóit, valamint a Tiszavirág Sportuszoda belső korlátait is a CE Glass készíti majd.

HA MÁR DOLGOZOL, CSINÁLD NAGYBAN!

Valahogy így gondolja ezt a CE Glass is. Nagyon komoly gyártókapacitás kell ahhoz, hogy ekkora épületeket ilyen minőségben fedhessenek le üveggel a kivitelezők, de mi számít nagynak? Ezt a kérdést is feltettük a CE Glassnál, ahol épp szeptemberben szabták le az egymilliomodik (!) négyzetméter üveget, ráadásul úgy, hogy a vírushelyzet ellenére is csak két-három héttel később érték el ezt a mennyiséget, mint tavaly, és még jó pár nagy projekt hátravan.

Ma már egyre kevesebb a sorozatgyártott termékekre vonatkozó megrendelés, helyette előtérbe kerülnek az olyan precíz munkát igénylő kivitelezések, mint a laminált, hang- és hőszigetelt, edzett üvegek. Az új kihívásokra pedig a CE Glass is folyamatos fejlesztéssel reagál: építettek már egy termelő és egy logisztikai csarnokot, amelyek mérete közel 30 000 négyzetméter, és a jövőben is több millió eurós beruházással – többek között PLS kiszolgáló rendszerrel, vertikális CNC megmunkálóvel, edzőkemencével – fejlesztik majd az eszközparkjukat is. Nem tudjuk, mi lesz a következő nagy dobásuk a mostani munkák után, de kíváncsian várjuk, hol díszíti majd egy-egy modern épület homlokzatát a szegedi üveg!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb