Közélet

Idén nem lesz adventi gyertyagyújtás Szeged belvárosában

Idén nem lesz adventi gyertyagyújtás Szeged belvárosában, tudtuk meg Rácz Attilától, a Karácsonyi Heteket szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. megbízott ügyvezető igazgatójától.

Az már korábban kiderült, hogy a rendkívüli járványhelyzet miatt, a koronavírus terjedésének megakadályozásáért az idei szegedi karácsonyi hetekben több változást is végre kellett hajtaniuk a szervezőknek. Ilyen változás, hogy idén nem lesznek rendezvények a Dóm téren, így az ünnepélyes, közös adventi gyertyagyújtás átkerült volna a Dugonics térre, azóta viszont kiderült, a szegediek körében népszerű esemény az új helyszínen sem tartható meg.

Ennek oka, ahogy Rácz Attila elmondta a Szeged365.hu kérdésére, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a Dóm téri gyertyagyújtásra több, mint ezer szegedi szokott összegyűlni, és a Dugonics téren ekkora létszámú érdeklődés esetén lehetetlen lenne betartani az előírt távolságot, így a szegediek egészsége és biztonsága érdekében a szervezőknek meg kellett hozniuk ezt a döntést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb