Közélet

Kásler Miklós szerint a szigorítások hatása 1 hónap múlva lesz kézzelfogható

Az első hullám idején főleg a gócpontok kialakulásáig jutott a járvány, míg jelenleg már az intenzív közösségi terjedés a jellemzőbb, ahol bárki elkaphatja a vírust úgy, hogy nem is tud róla. A központi óvintézkedések valós hatása éppen ezért távlatos. A járvány legújabb fejleményeiről Kásler Miklós tájékoztatott az Életközelben legújabb adásában.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

MEGVÁLTOZOTT A JÁRVÁNY TERMÉSZETE

A koronavírus-járvány természete megváltozott: a tavaszi időszakhoz képest két, két és fél héttel előre tudunk tervezni, az intézkedések hatása viszont megnyúlik. Ezeknek az eredményeit 4-6 hét múlva élvezhetjük – említette Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter az Életközelben legújabb adásában, ahol beszélt az öttagú javaslattevő bizottság felkérésének okairól és a magyar kardiológiai ellátórendszer megerősítéséért kezdődő fejlesztésekről is a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. Kásler szerint az intézkedések hatása megnyúlt: “tehát ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd 4-6 hét múlva élvezhetjük” – hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta, a vírus terjedése meglehetősen dinamikus, hiszen úgy 11 – 12 naponként megduplázódhat az új megbetegedések száma.

Fotó: mandiner.hu – Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

MEGYEI ÉS VÁROSI KÓRHÁZAK ELTÉRŐ FELADATKÖRE A VÁLSÁGKEZELÉSBEN

Az állami fenntartásban levő kórházak vezető tisztségére javaslatokat tevő bizottság felkéréséről elmondta: ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, ami rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erősségeire és hiányosságaira is. Az EMMI minisztere szerint az egészségügy óriási kihívások előtt áll, a jövőben a városi kórházak az alapellátást foghatják össze, míg a megyei kórházakra stratégiai intézményként tekint. Elmondása alapján azért kértek fel olyan szakértőket, akik ismerik a magyar kórházak világát, vezetőiket, hogy az egyéni döntések helyett a közmegegyezés lehessen a cél – tájékoztatott Kásler Miklós.

Fotó: EMMI FB

ŐSZI SZÜNETBEN ISKOLÁKAT FERTŐTLENÍTETTEK

Mindszentek napján Kásler Miklós jelentette be az iskolai fertőtlenítés lezárását, ami gyakorlatilag még a héten is folytatódik elszórtan. Az EMMI minisztere több esetben említette, hogy a szociális izoláltság sem feltétlen jelent megoldást: a vírus cseppfertőzéssel terjed át a hétköznapi tevékenységek során elkerülhetetlenül érintett területekre.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb