Kikapcs

Novemberben a darules túrákon akár egyszerre 40-45 ezer madár is látható a szegedi Fehér -tónál

Novemberben hagyományszerűen darules túrákon vehetnek részt az érdeklődők a szegedi, nemzetközi jelentőségű madárélőhelynél, a Fehér -tónál, ahol ilyenkor egyszerre akár 40-45 ezer daru is tartózkodhat. Alkonyati behúzásuk a tóra felejthetetlen élményt kínál a látogatóknak – tette közzé a Szegedi Fehér-tó Facebook oldala.

Fotó: ecolounge.hu

Az európai daru-népesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál. Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Tisza-völgyi tájegységét.

Fotó: szegedtourism.hu

A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak. Az utóbbi évek monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma 40-45 000-es létszámmal tetőzik.

DARULES IDŐPONTOK 2020-BAN

  •  November 7. szombat, 14:00
  •  Hajnali darules: november 8. vasárnap, 05:15
  •  November 8. vasárnap, 14:00
  •  November 15. vasárnap, 13:30
  •  Hajnali darules: november 22. vasárnap, 05:15
  •  November 22. vasárnap, 13:30
  •  November 28. szombat, 13:30
  •  November 29. vasárnap, 13:30

Forrás: Szegedi Fehér-tó/programturizmus.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb