Közélet

A Csillagban ritkább beszélőkkel, védőmaszkok készítésével védekeznek a járvány ellen

Kezdetben fel – felütötte fejét a járvány börtöneinkben is, de a szigorú higiéniai előírásoknak köszönhetően sikerült megálljt parancsolni a vírus terjedésének. A beszélők helyett az online formájú kapcsolattartás lett a jellemzőbb. A szűkülő edzéslehetőségek mellett a rabok tevékenységi köre is átalakult: egyre többen készítenek a hűvösön is védőmaszkot.

A BÖRTÖNSZEMÉLYZET EGYÜTTMŰKÖDIK A RABOKKAL A HIGIÉNIAI SZABÁLYOK BETARTÁSÁÉRT

A Büntetés – végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hangsúlyozta: a hazai börtönök kiemelt figyelmet fordítanak a fogvatartottak és hozzátartozóik tájékoztatására. Ennek köszönhető, hogy az elítéltek megértették és elfogadták a megelőző intézkedések célját és szükségességét. A fogvatartottak fegyelmezetten betartják a járványügyi intézkedéseket, és a nehéz helyzetben együttműködőnek bizonyultak a személyzettel. Az elítéltek kapcsolattartása telefonon és Skype – on keresztül biztosított. A fertőzött fogvatartottak szűrése és elkülönítése továbbra is szigorú rend és protokoll szerint zajlik. A textil szájmaszkok és a zárka tisztítása, takarítása érdekében a tisztítás napi gyakorisággal, virucid hatású fertőtlenítő szerrel történik.

A TÁJÉKOZTATÁS MEGELŐZHETI AZ ELHARAPÓDZÓ FESZÜLTSÉGEKET

Egy pálhalmai rab szerint a fogvatartottak közé eljutó pandémiás hírek erős feszültséget generálnak a börtönben. A zárkában ugyan nem kötelező a maszkviselés, de más közösségi terekben folyamatosan ellenőrizték azt. A BVOP a börtön falain belül többféle módon hívta fel a fogvatartottak figyelmét a megelőzésre. Előadásokat tartottak számukra, az aktuális járványügyi helyzetről folyamatosan tájékoztatták az elítélteket. Ismeretterjesztő videofilm, plakát és szóróanyag is készült.

Fotó: pestisrácok.hu

A VÍRUS MÁR A CSILLAGBAN IS FELÜTÖTTE A FEJÉT

 A vírus a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai és belvárosi részlegében, a Csillagban is felütötte a fejét. Az akkori adatok szerint a két intézményben 93 főnél igazolták a Covid–19-fertőzést, ahol nemcsak az elítéltek, de több dolgozó tesztje is pozitív lett. A BVOP legutóbbi, november elején kiadott nyilatkozata szintén azt igazolja, hogy a vírus az előírások betartása ellenére is jelen van a börtönökben. Tájékoztatásuk szerint a magyar büntetés-végrehajtási intézetek egy részében megjelent a fertőzés, azonban a továbbterjedését sikerült megakadályozni a vírus gyors azonosításával, majd a megfelelő megelőző, illetve járványügyi intézkedések alkalmazásával. A legutóbbi hivatalos tájékoztatás alapján 16 COVID – fertőzött van a szegedi rabok között, közülük 11 igazolt Covid – fertőzött enyhe tünetekkel, elkülönítve gyógyul jelenleg is a Bünetés – végrehajtás központi kórházában, Tökölön.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb