Szegedi Arcok

A példamutatás mintaképe lehet Antoni Dusán – díjjal jutalmazhatják a szegedi hőst

A példamutatás mintaképe lehet Antoni Dusán – díjjal jutalmazhatják a szegedi hőst. A közismert vállalkozó neve hallatán az odaadás, a szeretet és segítőkészség az, ami először az eszünkbe jut. Néhány éve teljesen felszámolt korábbi életével és jótékonykodásba kezdett, az elmúlt években pedig immár több, mint 5000 ezer gyermeknek az arcára csalt mosolyt. Most azonban nagy rá az esély, hogy ő részesül kitüntetésben.

Dusán nehéz körülmények között, szegény családban nőtt fel, minek köszönhetően sokáig tévúton is járt. Az elmúlt években ért tragédiák pedig még inkább rádöbbentették arra, hogy adni sokkal fontosabb, mint kapni.

“Nem értékeltem azt, amim volt, amit kaptam, egyszerűen mindig, mindenből csak többet és többet akartam. Ám a csalódások, a pofonok és az emberi veszteségek hirtelen és sokszor a Földre rántottak, majd ezek voltak azok, amik motiválni kezdtek a jóra.” – fogalmazott egy korábbi interjúban lapunknak.

Dusán és felesége 2010-ben egy szörnyű családi tragédia következtében elvesztette ikerlányait. Kilenc évvel ezelőtt azonban újra megtörtént a csoda, az akkor 10 éves Fanni mellé Dominik személyében egy új élet érkezett a családba. Dusán és kedvese a tíz évvel ezelőtti veszteségen soha sem teszik túl magukat, mégis nap, mint nap hálát adnak azért, hogy élnek, és örülnek annak, hogy időről-időre egyre többet ember életét tehetik szebbé.

“Révén, hogy szegény családból származom, ideje korán megtanultam mi az, hogy nélkülözni, de ezzel együtt azt is, hogy hogyan kell azt a keveset is beosztani és megosztani másokkal, akiknek nincs. Akadtak azonban olyan évek, amikor én magam is tévúton jártam. Ez azonban ma, Isten kegyelméből szerencsére már nincs így. A hit egy nagyon fontos részét képezi az életemnek. Biztonságot ad. Én pedig ezért minden nap hálás vagyok. Azonban nem mehetek el amellett sem, hogy februárban elveszítettem az édesanyámat, aki a világot jelentette nekem. Viszont, mielőtt elment volna, tettem neki egy ígéretet, miszerint az előttem álló években, akinek csak tudok, segítek. Az ígéretem kötelez és egyben motivál is addig, amíg csak élek.” – kezdte gondolatait Antoni Dusán.

Nem véletlen hát, hogy a szegedi vállalkozót nemrégiben a Mutass jó példát kampány – Díjak a példamutatásért kategória legjobbjai közé sorolták. A kampány célja:

  • visszafordítani az erkölcsi hanyatlást a társadalomban
  • divatossá tenni a pozitív értékeket a hétköznapokban
  • jó példával elől járni és építeni a jövő társadalmát
  • széleskörben ismertté és kívánatossá tenni a pozitív, jó példákat a társadalomban
  • ellensúlyozni a negatív példákat, mintákat
  • kiemelt jó példák elismerése évente, ünnepélyes gála keretében

Szavazni még ér, IDE kattintva.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Dusánt több tucat nagyon segítőkész, angyal lelkű ember közül választották a példamutatás legjobbjai közé. Ő azonban úgy döntött: nem él ezzel a lehetőséggel, viszont annyian voltak, akik javaslatot tettek rá, hogy a kampány bizottsága nem engedte, hogy elálljon a jelöléstől. Ezért aztán kitöltötte a megküldött kérdőívet, néhány nap múlva pedig már értesítették is, hogy ott van a legjobbak között, vagyis nagy az esély, hogy elnyeri a Díjak a példamutatásért kategória első helyét. Eredményt hivatalosan januárban hirdetnek, ami persze pénzjutalommal is jár majd. Az összeget azonban a szegedi vállalkozó természetesen most is, mint, ahogyan eddig mindig, minden egyes ilyen vagy ehhez hasonló esetben olyan alapítványnak illetve szervezetnek ajánlja majd fel, amelyek a gyermekek megsegítésén dolgoznak.

“Nagyon sok új kapcsolatra tettem szert ezáltal, olyan embereket ismertem meg, akik ugyanúgy, mint, ahogyan én is, hivatásként tekintenek a másokon való megsegítésre. Engem soha sem a pénz, a pozíció és az érdek hajtott. Hiszek abban, hogy ezzel is lehet motiválni embereket arra, hogy segítsenek a körülöttük élőknek. Ebben a rohanó világban tudni kell megálljt parancsolni, tudni kell szétnézni magunk körül és segíteni azon, aki hagyja, akin lehet.”

Dusán eddig közel ötezer szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberen és gyermeken, ezzel együtt pedig mondhatjuk, hogy családon segített. Akad köztük mélyszegénységben élő, fogyatékos, börtönviselt, roma származású és beteg is. Nyilván elsősorban a Szegeden és annak környékén élőknek nyújtott segítséget, de járt már az ország több, nagyobb városában is ilyen céllal.

Elmondása szerint sok-sok ismerőse, barátja és kollégája tesz hozzá azokhoz a csomagokhoz, szolgáltatásokhoz és ellátáshoz, amelyet a rászorulóknak biztosít. És bár a tevékenysége sokrétű, sőt, rengeteg esetben a szó legnemesebb értelmében láthatatlan, mind a gyermekekre megsegítésére irányul.

Azt hiszem minden szegedi nevében büszkén mondhatjuk, hogy: köszönjük Dusán, csak így tovább!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb