Gasztro

Egy éves a szegedi Helyi-Ség – megkóstoltuk a környékbeli termelők kézműves portékáit

Egy éves a szegedi Helyi-Ség – megkóstoltuk a környékbeli termelők kézműves portékáit! Lekvárok, szörpök, csokoládék, cukorkák, kiváló fűszerek és persze minden, mi szem-szájnak ingere, mindenből akad bőven a Napfény Városában.

A Helyi-Ség kézműves termékek boltja immár egy éve, hogy ellátja a szegedieket mindenféle földi jóval. A ízletes finomságok olyan, környékbeli termelők kezei alól kerülnek ki, akiknek csak és kizárólag ez az egy lehetőségük van az értékesítésre. Juhász Tünde, kormánymegbízott a Szeged365.hu-nak mini, telefonos interjú keretében ismertette a bolt létrejöttének legfontosabb céljait.

„A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal az országban elsőként adott teret egy olyan projektnek, ami többnyire a megyében élő kiskereskedők mindennapjain kíván segíteni. A cél ugyanis nem más, mint a gondos kezek által létrejött, kézműves élelmiszereknek helyet és ezzel együtt anyagi javat biztosítani azoknak a kistermelőknek, akiknek csak és kizárólag ez az egy lehetőségük van arra, hogy értékesítsék portékáikat. A szegediek nyitottak, a kereslet pedig időről-időre egyre nagyobb. Külön öröm és büszkeség a számomra, hogy a kisbolt 13 kereskedő termékével kezdte meg tavaly, november 13-án működését az intézmény területén, ma pedig már, egy évvel a nyitás után, 54 kézműves, 200 finomságát kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők.”

Az egyéves születésnapját ünneplő kisboltba ma délelőtt mi is ellátogattunk, hogy ráharapjunk egy-két ízletes kis különlegességre. A hazai, színes, illatos csemegékről most már mi is bizton állítjuk, hogy gondos kezek által és őszinte szeretetből jöttek létre, olyan szorgalmas embereknek köszönhetően, akik igen is megérdemlik, hogy minél többen részesüljenek a munkájuk nyújtotta élményben, amit ezek az ételek biztosítanak.

A kínálat nem csak sokrétű, de jó része egészséges és természetes alapanyagokkal bír. Így aztán a tudatos életmódot folytatók is kedvükre szerezhetik be maguknak élelmeiket.

Juhász Tünde, kormánymegbízott beszélgetésünk végén azt is kiemelte: az üzlet első születésnapján több, meglepetéssel is készül az odalátogatóknak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb