Szegedi Sikersztorik: a szegedi orvos, akit tudása és elhivatottsága egészen Finnországig repített

Dr. Ábrahám Márta a Szegedi Tudományegyetemen végzett orvosként. Tudása, elhivatottsága és akaratereje egy ideig minden nehézségen átsegítette, maximalizmusa azonban sokak számára, sok helyen nem volt elegendő. Nőként rengeteg akadályba ütközött és minden szempontból igen kevés elismerésben részesült. Éppen ezért 48 évesen úgy döntött Finnországban próbál szerencsét. Mindig is hitt abban, hogy a siker és a boldog élet titka a megbecsülésben és a kemény munkában rejlik, minek köszönhetően ma már egy finn magánklinika elégedett, sikeres és vidám foglalkozás-egészségügyi szakorvosa.

A szegedi orvos a diploma megszerzése után labororvosként helyezkedett el, letette a háziorvosi szakvizsgát, pár év múlva pedig a foglalkozás-egészségügyi szakvizsgát is, közben pedig megszerezte a másoddiplomáját egészségügyi szakközgazdász képzésen. Először álláskeresőként szembesült azzal, hogy női orvosként mennyivel nehezebb elhelyezkedni, de soha nem adta fel, és nem hagyta, hogy ez a kedvét szegje, sőt, mindig újabb és újabb kihívásokat keresett.

Tenni akarásának köszönhetően egyszerre praktizált háziorvosként, ellátta egy több, mint 1000 főt foglalkoztató gyár üzemorvosi pozícióját, mellette az idősek otthonát, később az új fogyatékos otthon lakóit is látogatta, és még a mentőállomáson ügyeletes orvosként is segítette a betegellátást. Mindezzel a tapasztalattal a háta mögött úgy döntött, megtanulja a finn nyelvet, ezután pedig Finnországba költözött, ahol immáron 11 éve sikeres orvosként praktizál, jelenleg a magánszektorban, mint foglalkozás-egészségügyi szakorvos.

Már Magyarországon is sikeres orvosként tevékenykedtél, miért döntöttél úgy, hogy Finnországba költözöl? 

Összességében ugyanaz vezetett a döntéshez, ami az összes többi külföldre távozó kollégámat, vagy honfitársamat. Ahhoz, hogy megéljek, rengeteg helyen dolgoztam egyszerre, szinte egyáltalán nem volt szabadidőm. Volt olyan év, amikor a 365 napból összesen csak 6 napot voltam szabad. Nem volt olyan karácsony, hogy ne csengetett volna valaki. Amikor édesapám meghalt, nem értem oda időben, 5 percet késtem, mert mielőtt elindultam hozzá, még gyorsan megnéztem egy beteget. Ezenkívül úgy éreztem, az ország nem becsüli meg az egészségügyet és a benne dolgozókat, sem erkölcsileg, sem anyagilag. A végső lökést a már számos magyarországi vizsgálatból ismert adatok adták meg: a 40 feletti orvosok közül a nők fele nem éri meg a nyugdíjazását. Én ekkor már  48 éves voltam, és úgy döntöttem, szeretném látni az unokáimat. 

Megtanultad a nyelvet és szép orvosi pályát építettél fel Finnországban is. Hogyan sikerült ezt elérned? Mennyire nehéz idegen nyelven orvosként praktizálni?

Rengeteg tanulással, munkával, kitartással, lemondással, és türelemmel. Amikor 11 évvel ezelőtt megérkeztem Finnországba, egyáltalán nem ismertem a nyelvet, hisz a finn nyelv nem olyan, mint mondjuk az angol vagy a német, amivel előtte találkozhattam akár filmekben, akár iskolai órán, bárhol. A finn és a magyar papíron nyelvrokonok, és abban az egyben tényleg hasonlítanak egymása, hogy egyik sem hasonlít semmilyen más nyelvhez a világon. Mondhatom, hogy talán tényleg ez jelentette a legnagyobb kihívást.

Orvosként ráadásul én nem engedhettem meg magamnak azt, hogy megtanulom az alapokat, és majd idővel az évek alatt “ragad rám valami”. Tehát gyorsan kellett minél többet és minél pontosabban tudnom. Így az egész napos munka után, másfél éven át minden egyes nap leültem, és tanultam a nyelvet éjszakába nyúlóan, ezen felül pedig egyéni és csoportos különórára jártam. Most már legalább elmondhatom magamról, hogy beszélem a két legnehezebb nyelvet Európában.

Az egészségügy mely területén kezdtél el először tevékenykedni?

Mikor kijöttem, az Észak-Finnországban lévő kisváros szakrendelőjének fekvőbeteg osztályán kezdtem el dolgozni. Az orvoshiány kint is akkora volt, hogy már alig félév után egyedül kellett ellátnom az egész fekvőbeteg osztályt. Örökké hálás leszek az osztályon dolgozó összes kollégámnak, akik mind segítették a munkámat, és a beilleszkedésemet, és nem éreztették velem, hogy egy idegen vagyok az ő országukban. Az ott töltött nyolc év alatt rengeteget tanultam és fejlődtem. A városi vezetés nem akart elengedni, felajánlották, hogy menjek inkább fél évre szabadságra, nyugodtan próbáljak ki valami  újat, tanuljak sokat és a tapasztalataimat hasznosítsam, amikor visszatérek. Ez is nagyon meglepő volt az otthoni viszonyok után, hogy egyszerűen csak dolgozhattam másutt, és kvázi kaptam 5 hónap gondolkodási időt.

Milyen szembetűnő különbségeket látsz a magyar és a finn egészségügy között?

Az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy itt az orvosok tényleg csak orvosi munkát végeznek, mert a finnek úgy gondolják, hogy doktorral végeztetni az adminisztrálást, vagy bármi olyan munkát, amihez nem kell orvosi egyetemet végezni, pazarlás. Itt nincs doktor úr, vagy doktornő megszólítás, a betegek a keresztnevükön szólítják az orvosokat és a legtöbb esetben tegeződve, ugyanúgy mi sem magázódunk a páciensekkel. Fontos különbség még a beteg-orvos kommunikációban, hogy a betegnek és/vagy hozzátartozónak mindent nagyon részletesen el kell magyarázni, a diagnózist, vizsgálatokat, azt hogy miért alakult ki, mik lehetnek a következmények, milyen választási lehetőségek vannak, egyszóval mindent, és finnül, nem latinul, úgy, hogy mindenki megértse. Arra is nagyon figyelnek, hogy a kórházból addig nem adható haza a beteg, amíg az otthoni ellátása nincs elrendezve, például az otthon ápolás, étel és takarítás rendelés. A munkaidő is eltér az otthon megszokottól, a mi városunk egészségközpontjában az orvosoknak nincs ügyelet. Klasszikus napi 8 órás munkaidő van, hogy kipihenten tudják végezni a munkájukat. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor keresett bárki is munkaidőn túl, az elmúlt 11 évben. Néha még mindig hihetetlen, hogy van szabadidőm és magánéletem. Ezen felül szembetűnő, hogy nincs hiány gyógyszerekből, kötszerekből, gyógyászati segédeszközökből. Vizitdíj is van, mindenért fizetni kell, viszont a vizitdíj éves plafonja 630 euró, ezen felül már nem kell fizetni. A hálapénz itt ismeretlen fogalom.

Hogyan birkózik meg a finn egészségügy a koronavírussal? Mit tapasztalsz munkád során?

Fontos, hogy már a kezdetektől fizikailag is elkülönítik a normál betegellátást és a koronavírus gyanús eseteket, és azok kezelését. Plusz kivétel nélkül mindenkit tesztelünk, akinek légúti tünetei vannak. Hozzánk csak akkor jöhet be egy beteg vizsgálatra légúti tünetekkel, ha nem lázas és 7 napon belüli negatív tesztje van. A karantént, ha szükséges, a területileg illetékes infektológus orvos rendeli el. Ezt egyébként nem ellenőrzik, az állampolgárok természetes szabálykövetése nem indokolja. Az elmúlt 2 hétben országosan körülbelül 2800 új fertőzöttet diagnosztizáltak, ez olyan napi 100-299 főt, és napi 1-2 halálesetet jelent.

A korlátozásokat nem is országosan, hanem területenként állapítják meg, attól függően, hogy mennyi a fertőzött azon a területen. Mi kisvárosban élünk, és északon, itt nem volt eddig egyetlen pozitív eset sem. A maszk ezért nem kötelező, a mi városunkban kevesen használják, nekünk a munkahelyen is csak pár hete tették kötelezővé. Hozzánk legközelebb innen 38 km-re és 58 km-re voltak fertőzöttek, ezért ott már erősen ajánlják a maszkot is, ott többen is használják.

Számodra mi a siker titka, és mennyire volt nehéz az odavezető út?

Nem érzem különösebben sikernek. Ahonnan indultam, a röszkei tanyavilágból, talán kicsit mégis az. Az idáig vezető út nagyon nehéz volt, de én mindig a nehezebb utat választottam. A szüleimtől azt tanultam, hogy mindenért keményen kell dolgozni, csak akkor jutok valamire. Nekem ez a természetes.  

Látsz – e esélyt arra, hogy valaha hazaköltözöl? Mi hiányzik a legjobban – helyek, emberek – Szegedből és környékéről?

Igen, lehetséges, hogy egyszer hazaköltözünk, de most még nem időszerű. A legjobban a családom hiányzik, a közeli és távoli családtagjaim közül mindenki. A vírus előtt évente 3-4-szer utaztunk Magyarországra, és a családtagjaink, barátaink is jöttek gyakran. Az előző években nyaranta szinte minden héten voltak vendégeink. Csodálhatták az itteni természeti szépségeket, a tengerpartot, a fenyőerdőket, a kristálytiszta tavakat, a Mikulást, a nyári éjszakákat, amikor nem ment le a nap, a szerencsések pedig akár az északi fényt is. Véleményem szerint Szeged még mindig a legszebb magyarországi város, ezen kívül pedig odaköt sok emlék pl. a gimnazista éveim, a Virág cukrászda, a Füvészkert, a Múzeum, a Széchenyi téri platánok, a Kárász utca, no meg a túrós csusza!!!

Fotók: Dr. Ábrahám Márta képei