Közélet

Szerbiában is új szigorításokat vezetnek be

A szerb kormány vasárnapi, rendkívüli ülését követően Ana Brnabić kormányfő bejelentette: újabb korlátozó intézkedéseket vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében. Korlátozzák a vendéglátóipari egységek, kocsmák, kávézók, éttermek, klubok nyitvatartási idejét, ami azt jelenti, hogy 21:00 és 5 óra között csak a gyógyszertárak, benzinkutak és az élelmiszer-kiszállító szolgáltatók tarthatnak majd nyitva.

A szigorítások kedden, november 17-én lépnek hatályba, mert a kormány szeretne időt adni a gazdaságnak, hogy felkészülhessen. Az intézkedés 15 napig, december 1-ig tart majd, ezt követően a kormány esetleges újabb szigorításról dönthet, de a miniszterelnök reményét fejezte ki abban, hogy erre nem lesz szükség.

Ana Brnabić kiemelte: a következő korlátozó intézkedés a mozgásszabadság korlátozása lenne, de a kormány ezt nem szeretné bevezetni. A kormányfő azt is elmondta, hogy a jelenlegi járványügyi adatokkal Szerbia még mindig a zöld zónában maradt.

„Most van itt a pillanat, hogy bevezessük azokat az intézkedéseket, amelyek hozzásegítenek, hogy a helyzet ilyen is maradjon. Sikerült kiegyenesítenünk a járványgörbét, de még néhány napig így kellene tartani, hogy csökkenjen a fertőzések száma” – mondta Brnabić, hozzátéve: Szerbia ma egyike azon államoknak, amely a legeredményesebben küzd a pandémia ellen.

„Igyekeznünk kell, hogy biztosítsunk néhány hetet az egészségügyi dolgozóink számára, hogy összeszedjék magukat és felkészülhessenek mindarra, ami még ezután vár rájuk, amíg nem érnek ide a koronavírus elleni vakcinák” – tette hozzá.

Forrás: szabadmagyarszo.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb