Kikapcs

Szeged365 fotóriport: elindult a Móra park szökőkút, kész a Stefánia és a Roosevelt tér (videóval)

Csak hogy pozitív hírrel is szolgáljunk hétfőre: elindult a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkút, kész a Stefánia, a Móra park és a Roosevelt téri játszótér rekonstrukciója. A szökőkút bizony zenél is (de nem a poénból összemontírozott Darude és Scooter számokat), közismert filmzenék mellett többek között olyan klasszikusok csendülnek fel, mint Liszt, Brahms vagy Vivaldi remekművei.

A sárga, kék és zöld színekben parádézó látványosságot – amely egyébként az ország második legnagyobb szökőkútja – Török Kornél kollégánk örökítette meg:

A Móra Ferenc Múzeum felújítása 1,3 milliárd forintba került, ebből 899 millió forint érkezett TOP pályázatnak köszönhetően, a maradék 500 milliót pedig önerőből fizette ki a város. A környező részek további 850 millió Ft uniós támogatásból és 710 milliós városi finanszírozásból valósultak meg, a “Zöld város kialakítása a szegedi belvárosban” projekt keretein belül. A beruházás során víztakarékos óriásszökőkutat tettek a régi helyére, 110 fúvókával és fényjátékra is képes lámpákkal, feszített víztükörrel, amiben tükröződni fog a múzeum épülete. A zenélő óriásszökőkútban többek között Liszt, Brahms vagy Vivaldi remekművei csendülnek fel.

Ilyen lett a szökőkút, kékben:

Zöldben:

…és sárgában:

A szökőkút mellett a Móra park is megszépült, lépcsőzetes padsort is építettek a szökőkút mellé, plusz a szobrokat előnyösebb, jobban látható helyekre tették át.

A HÉTVÉGÉN ELKÉSZÜLT A STEFÁNIA IS

A Stefániát újonnan birtokba vevő szegediek a hétvégén már körbenézhettek a Tisza parti sétányon, futhattak egyet a hatalmas fák alatt, kipróbálhatták a fitneszeszközöket, a gyerekek pedig birtokba vehették a játszóteret.

Török Kornél fotóriporter kollégánk megörökítette nektek a Stefánia vadiúj arcát, ami egy kicsit furcsa (avagy újszerű) lett, minden esetre mi imádtuk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb