Szegedi Arcok

“Nem elveszett játék vagyok, csak Rád vártam” – plüssök lepték el Szegedet, az SMA beteg Zsombinak gyűjtenek velük

Plüssjátékok lepték el Makkosházát, apró, gondosan szövegezett borítékokkal a nyakukon, melyeken az alábbi felirat várja leendő gazdáikat: “Nem elveszett játék vagyok, csak Rád vártam.” A bokrokban, fák tövékben elhelyezett játékokat ábrázoló fotók a Szegeden Láttam csoportba kerültek fel szerda délelőtt és bizony mélyebb dologról van szó, mint elsőre gondolnád…

Készülj, szívszorító, egyben felemelő téma jön.

ZSOMBI TÖRTÉNETE

A plüssjátékok a gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA 1) szenvedő kisfiú, Zsombi gyógyulását hivatottak – közvetett módon – segíteni. Ha lemaradtál volna a hősies kisfiú történetéről, röviden összefoglaljuk, miről van szó. A 10 hónapos kisfiún csakis a világ legdrágább gyógyszere segíthet, a 700 millió forintba kerülő Zolgensma. Burinda Zsombor ugyanis SMA-ban, azaz gerincvelői izomsorvadásban szenved, annak is a legsúlyosabb fajtájában. Öt hónapos korában szívre műtötték, majd kiderült, szülei nem lélegezhetnek föl, hiszen újabb küzdelem kezdődik Zsombiért. A Zolgensmát kétéves korig be kell adni, de minél előbb, annál jobb. Az országos gyűjtés elkezdődött a kisfiú javára, de még messze a cél.

“Tudjuk, hogy a vírus miatt sokan kerültek nehéz helyzetbe. Éppen ezért hirdettük meg a 700 forintos kampányt, nem várunk nagy összeget senkitől. Ha egymillió ember egyenként 700 forintot utal Zsombinak, már belevághatunk a kezelésbe” – mesélte Burinda-Szűcs Szabina, a kisfiú édesanyja a Blikknek. A család mihamarabb összegyűjtené a pénzt az egyszeri Zolgensma-terápiára, amit jelenleg kétéves kor alatt kahat meg az érintett gyerek. A gyűjtés jelenleg 137 millió forint felett jár.

PLÜSSTERJESZTŐK ZSOMBIÉRT, SZEGEDEN

A Makkosházán kihelyezett plüssök a Plüssterjesztők Zsombiért közösséghez köthető, akik a fenti 700 millió forintos kezelésért küzdenek. A csoporthoz Te is csatlakozhatsz, a dolgod egyszerű:

  • ha van felesleges plüssjátékod, rakj rá egy pici borítékot,
  • a borítékra írd rá: “Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam” és rajzolj rá egy szívecskét,
  • a borítékba pedig helyezz egy cetlit, amin megkéred rá a plüss megtalálóját (egyben vadonatúj gazdiját), hogy utaljon 700 Ft-ot a játékért cserébe a Szép jövőért Zsombornak Alapítványnak.

Írd rá az alapítvány számlaszámát is: 11734152-21916838

IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000

SWIFT kód: OTPVHUHB

A Plüssterjesztők Zsombiért közösséget ITT éred el, ha van kérdésed az akció kapcsán, tedd fel EBBEN a csoportban. Ha konkrétan arra vagy kíváncsi, hová, hogyan helyezz ki plüssöket, nézd meg Schilling-Párhon Lili videóját IDE kattintva a témáról. Ha találsz Szegeden (vagy bárhol) egy plüsst a “Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam” felirattal, vidd magaddal, a Tiéd, viszont ne felejtsd el kibontani a borítékot és utalni a számlaszámra.

Facebook adomány gyűjtés:
https://www.facebook.com/donate/313294890124091/?fundraiser_source=external_url
PayPal:
www.paypal.me/helpzsombor
Gofundme:
https://gf.me/u/yvz4qu
Helpkarma:
https://hu.helpkarma.com/help/291602074209
Angyalok Licitcsoport:
https://www.facebook.com/groups/2390630724483030/
Zsombi Gyógyulásáért-Licites Csoport
https://www.facebook.com/groups/283330813011437
Kupakgyűjtés Zsombiért Csoport
https://www.facebook.com/groups/1958763024257515/
Események és rendezvények Zsombiért Csoport
https://www.facebook.com/groups/209488836909043/
Angyalok Jótékonysági licit – Német testvér csoport
https://www.facebook.com/groups/248791253157708

Fotók: Szegeden Láttam csoport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb