Mindenmás

Többször is meglopta munkáltatóját két férfi egy szentesi építkezésen

Csaknem nyolcmillió forint összértékben vitt el világítástechnikai eszközöket két szarvasi férfi egy felújítás alatt lévő épületből Szentesen, ahol dolgoztak. Tettükért lopás miatt kell felelniük.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2020 szeptemberében kezdett el dolgozni a belvárosban zajló építkezésen. A munkálatok során figyeltek fel egy lakattal lezárt helyiségre, amit a hónap végén fel is törtek. A raktárból több alkalommal vittek el különböző led lámpákat és tápegységeket, majd azokat eladták.

Fotó: police.hu, képünk illusztráció

A Szentesi Rendőrkapitányságon 2020. november 18-án a felújítást végző cég vezetője tett feljelentést. A nyomozók – a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve – adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket elfogtak, ezt követően a rendőrkapitányságra előállítottak. Velük szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették őket és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A megtartott kutatások során a rendőrök lefoglalták az eltulajdonított tárgyak egy részét, azokat visszaadják a tulajdonosnak.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb