Közélet

Lázár János: kész a villamoshálózat Szeged és Hódmezővásárhely között

Elkészült a villamoshálózat Szeged és Hódmezővásárhely között – jelentette be a Facebook-videóban Lázár János. A parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy az elmúlt 100 évben nem adtak át villamoshálózatot, hanem megszüntették azokat, a kormánynak és a hódmezővásárhelyiek munkájának köszönhetően azonban most történelmet írnak.

ELKÉSZÜLT A VILLAMOSHÁLÓZAT

“45 éve élek Hódmezővásárhelyen, 25 éve dolgozom ezért a városért, és büszkén jelenthetem Hódmezővásárhely polgárainak, hogy mintegy 15 éves munkánk eredményeképpen ma este elkészült a villamoshálózat, a sín, és a hozzárendelt vezeték” – magyarázta a videóban. Mint kifejtette, a Szegedi Közlekedési Társaság egyik próbavillamosa az első jármű, amivel kipróbálták az új síneket, minden érdekelt hatóság bevonásával végezték a próbautat.

80 MILLIÁRDBA KERÜLT A BERUHÁZÁS

A parlamenti képviselő részleteket is elárult:

  • Hódmezővásárhelyen belül 3,7 kilométeres szakasz épült,
  • A teljes beruházás 80 milliárd forintba került, amelyet az Európai Unió és a magyar kormány közösen finanszírozott.

DECEMBER KÖZEPÉN JÖN AZ ELSŐ TRAM TRAIN

Az első “igazi” tram-train szerelvény egyébként várhatóan december közepén érkezik Magyarországra, Szentesen szerelik majd össze. Ha minden jól megy, január második felében már ez, a Vásárhely 1-es közlekedik a kötött pályán, természetesen még utasok nélkül. Mielőtt befutna, egy éles próbaüzemet tartanak a Strabag által Szegedről átvitt villamossal. Vásárhelyi olvasóink figyelmébe: új helyzet jön, holnaptól gyalog, kerékpárral és gépjárművel is úgy kell közlekedni, hogy a pályán bármikor felbukkanhat a villamos.

Forrás: Index.hu, Lázár János FB

Borítókép: Hódpress.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb