Sport

Csütörtökön 18.45-kor az SG Flensburg-Handewitt ellen lép pályára a MOL-Pick Szeged

Csütörtökön 18.45-kor az EHF Bajnokok Ligájában Németországban, az SG Flensburg-Handewitt otthonában lép pályára a MOL – Pick Szeged csapata. Ez lesz a fiúk ötödik meccse a csoportban, és a negyedik idegenbeli fellépésük.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

“Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk, mert nekünk is fájt a szombati hazai vereség. Az, hogy erről beszéltünk, mindenképpen hasznos volt, erősíti a csapatszellemet. Ami fontos, hogy tanuljunk ebből a hibából, és ne visszafelé nézzünk már, hanem Csak előre. Komoly meccsek, komoly feladatok várnak ránk még ebben az évben. Máris itt az első, a Flensburg elleni találkozó. Erős, remek csapat a német ellenfelünk, ezt az elmúlt szezonban testközelből megtapasztaltuk. Mi most úgy indulunk el, hogy győztesen térjünk haza. Szükségünk lesz az idegenbeli bravúrokra is, ezért hajtunk majd csütörtök este hatvan percen keresztül” -mondta el Bánhidi Bence az indulás előtt.

Az SG Flensburg-Handewitt elleni mérkőzést a Sport 1 TV élőben közvetíti.

VASÁRNAP EGY MÁSIK MÉRKŐZÉS IS VÁR A CSAPATRA

A BL-meccs mellett vasárnap 18 órától a magyar bajnokságban, a K&H férfi kézilabda ligában szerepel a MOL – Pick Szeged. Az újonc Veszprémi KKFT ellen csapnak össze, szintén idegenben, méghozzá a Veszprém Arénában. A találkozót a klub YouTube-csatornája élőben adja majd.

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb