Közélet

Gulyás Gergely: december 11-ig maradnak a jelenlegi korlátozások, karácsonyra és szilveszterre enyhítés jöhet

Gulyás Gergely: december 11-ig maradnak a jelenlegi korlátozások, karácsonyra és szilveszterre enyhítés jöhet – emelete ki többek között ezt is a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.

A JELENLEGI PROGNÓZISOK SZERINT DECEMBERBEN TETŐZHET MAGYARORSZÁGON A JÁRVÁNY

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón először arról beszélt, hogy a fertőzöttek számát tekintve Magyarország a 12. helyen van az unióban. A halálozásokat tekintve az uniós átlagnál kedvezőbbek a magyar adatok – tette hozzá. Még mindig emelkedik a halálozások száma, de ez még mindig jobb adat, mint az uniós átlag – mondta a miniszter. A mostani prognózisok szerint decemberben tetőzhet a járvány. Éppen ezért egyelőre marad a vásárlási idősáv a 65 év felettieknek. Véleménye szerint a karácsonyi ünnepekre külön speciális szabályokat kell elfogadni, erről azonban majd csak a jövő héten dönt a kormány. Kiemelte, hogy tárgyaltak a jelenlegi korlátozásokról is, és úgy döntöttek, hogy a mostaniak december 11-ig maradnak fenn. A miniszterelnök csütörtöktől konzultációba kezd szakemberekkel, és döntés ezután lesz a következő intézkedésekről – mondta Gulyás. A karantén nem csupán az egészségre káros, hanem a gazdaságra is – hangsúlyozta.

Fotó: Szabó Dávid

LEVELET KAPNAK A NYUGDÍJASOK MÜLLER CECÍLIÁTÓL

A tömeges célzott tesztelésről a miniszter azt mondta, hogy a múlt héten az unióban az ötödik legtöbb tesztet itthon végezték. A kormány döntött arról, hogy elindul a vakcina-előjegyzési kampány. Müller Cecília levélben keresi meg a nyugdíjasokat a regisztrációs lappal, és jövő héten indul a vakcinainfo.gov.hu.

CSAK AZ ÁLLAM SZERVEZ VÉDŐOLTÁST

Az oltás önkéntes lesz, de csak állami szervezésben lesznek – mondta Gulyás Gergely. Az újabb vakcinaprogramhoz is csatlakozott Magyarország, ebből is látszik, hogy minden lehetőséget kihasználunk. A Pfizer esetében hónapokat csúszhat a szállítás Európába – tette hozzá. 

NEM EMELHETIK AZ ADÓKAT AZ ÖNKORMÁNYZATOK

Az újraindítást szolgálja, hogy nem szabad adót növelni, hanem csökkenteni kell. Néhány önkormányzat ezzel ellentétes irányba döntött, a kormány szerint ez megengedhetetlen, és a kormány a 2019. december 31-i szinten szabályozta az árak mértékét. 

MAGYARORSZÁG ELUTASÍTJA A MIGRÁCIÓT

Gulyás szólt arról is, hogy az európai bizottság egy újabb migrációs akciótervet hozott nyilvánosságra. A tervezet szavazati jogot és lakást akar adni a migránsoknak – tette hozzá. Ha Magyarország nem tart ki a költségvetési vitában, akkor minden eszközt elveszítünk a bevándorlás elleni küzdelemben – mondta Gulyás. A kormány semmilyen kompromisszumra nem lát lehetőséget a bevándorlás ügyében, és abban sem, hogy semmilyen nem körülírt jogállamisági mechanizmust elfogadjon – tette hozzá. Magyarország jóváhagyása nélkül nem léphet hatályba a Next Generation alap és a hétéves költségvetés – fogalmazott.

A FIDESZ ÁLLÁSPONTJA EGYÉRTELMŰ A SZÁJER-ÜGYBEN

Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozott a Szájer-ügyről, és az egyértelművé teszi a párt álláspontját. Személyesen is nagyra becsüli Szájer József munkáját, de semmilyen találgatást nem kíván kommentálni a magyar kormány. 

SENKIT SEM KÉNYSZERÍTENEK A TESZTEKRE

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy sokan vettek részt a célzott tesztelésben, és sokan úgy döntöttek nem vesznek részt benne, és nem kényszeríteni senkit erre. 

A MAGYAR KORMÁNY NYITOTT A TOVÁBBI TÁRGYALÁSRA

Gulyás szerint Deutsch Tamás nyilatkozata a szólásszabadság kategóriájába tartozik. Egy olyan eljárás kritikáját adta, ami semmilyen jogbiztonsági garanciát nem ad, ráadásul nem egy személyt kritizált. Gulyás a vétó kapcsán azt mondta, hogy jelenlegi formájában nem fogadják el a költségvetést, és nem lehet ezt úgy feltüntetni, hogy bármilyen zsarolás lenne, mert a vétó joga mindenkit megillet. Nyitottak vagyunk a további tárgyalásra, de ilyen rendelettervezettel nem lesz megállapodás – mondta Gulyás. 

Fotó: europarl.europa.eu

ELŐBB-UTÓBB LESZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS

Hitelt felvenni lehet közösen, vagy külön is, az utóbbi esetben csak magunkért vagyunk felelősek – mondta Gulyás. Előbb, vagy utóbb lesz költségvetés, mert semmilyen problémát nem okoz, ha csak hónapok múlva lesz – tette hozzá. Ennek fényében idővel hozzájutunk a megfelelő összegekhez. 

AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL NEM HOZOTT DÖNTÉST A KORMÁNY

Iparűzési-adó ügyben nem hozott semmilyen döntést a kormány. 

PALKOVICS KEZDEMÉNYEZTE AZ UNIÓS FORRÁSOK KEZELÉSÉNEK ÁTADÁSÁT

Palkovics László maga kezdeményezte, hogy az uniós források kezelése a Miniszterelnökségnél legyen, mert abba a portfólióba illeszkedik – mondta Gulyás. A miniszterelnök pedig támogatta ezt. 

A JÖVŐ ÉV ELEJÉN OSZTJÁK AZ ORVOSI FIZETÉST

Az is megkapja az emelt fizetését január, februárban, aki nem fogadja el márciusig az új orvosi jogviszonyra szóló szerződést – mondta kérdésre Gulyás. A kirendeléssel kapcsolatos kérdéseket is sikerült rendezni – tette hozzá. A végső döntés a kórházigazgatóknál vannak. 

Fotó: Szabó Dávid

Forrás: origo.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb