Sport

Kemény küzdelemben 71–66-ra kikapott Pakstól az SZTE-Szedeák

A hétfői, Szolnok elleni meccset követően szerdán már Pakson játszott a Naturtex – SZTE – Szedeák, ahol a szegediek kemény küzdelemben 71–66-ra kikaptak az Atomerőmű SE csapatától. Az utolsó negyed eleje döntő volt ebben, hiába nyerték meg a szegediek a lepattanózást. Ez volt a csapat negyedik veresége a szezonban.

Az első negyedben Kerpel-Fronius Gáspár kosarával három ponttal, 21–18-ra vezetett a Szedeák, a folytatásban azonban átvette a vezetést a Paks. Szerencsére 40–32 után öt pontot szereztek a szegediek, Brown triplája zárta a negyedet, így csak három pont (40–37) volt a hazaiak előnye. A harmadik negyedre 6–0-val átvette a vezetést a Szedeák, azonban a Paks egyenlíteni tudott: így a harmadik negyed végén 51–51 állt az eredményjelzőn.

Fotó: Naturtex SZTE Szedeák Facebook

Az utolsó játékrészben mindkét csapat sokat hibázott, a büntetőkkel is gondjaink akadtak, ezt kihasználva pedig a Paks tudott előnybe kerülni. A pár pontos fórból hirtelen tíz lett, Shepard büntetői után úgy tűnt, 66–56-nál elmegy a meccs, csakhogy Kerpel-Fronius Gáspár büntetői után felezték a szegediek a különbséget, de már az idő is nagyon sürgette a játékosokat. Kulcspillanatokban nem jöttek a hármasok, Shepard viszont a végén lezárta a meccset egy sarokhármassal, így hiába nyerte meg a Szedeák a lepattanócsatát (52–34, James Dickey egymaga 22 labdát szedett le, 16 pontjával dupla-duplát hozott), ez kevés volt ahhoz, hogy nyerni tudjunk Pakson, hiszen 18 eladott labdája is volt a csapatnak a mérkőzés során.

A folytatásban szombaton a Zalaegerszeg ellen hazai pályán játszik a Naturtex – SZTE – Szedeák.

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb