Szegedi Arcok

Szeged365 a nők védelmében: Renner Erika többet ér, mint 25 millió forint – állítja Szalma Ibolya

Szalma Ibolyával, a Nők védelmében egyesület elnökével ezúttal egy a héten napvilágot látott hírt vizsgáltuk meg közelebbről. A lúggal megcsonkított Renner Erika ugyanis hosszú, kemény évek után megkapta a 25 millió forintos kártérítést. A szegedi szakértő szerint azonban egyetlen emberi életet sem lehet megfizetni néhány millióval.

RENNER ERIKA TÖBBET ÉR, MINT 25 MILLIÓ FORINT

Néhány napja látott napvilág a hír, miszerint a lúggal megcsonkított Renner Erikának hosszú évek küzdelme után a bíróság a polgári per keretén belül 25 millió forintnyi kártérítést ítélt oda, amit az Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatója – aki jelenleg is büntetését tölti – kell, hogy kifizessen a számára azért, mert 2013-ban megsértette testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát. Bakos Enikő, bírói döntését azzal indokolta, hogy a szakértői vélemény alapján Renner Erika másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, magát nem tudta ellátni, sőt a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul még ma is nagy szenvedésekkel jár. A bíróság megalapozottnak értékelte a szakértői véleményt, Bene Krisztián viszont alkalmatlannak tartotta azt, szerinte ugyanis úgy nem lehet szakértői véleményt készíteni, hogy a felperest a szakértők nem vizsgálják meg személyesen – derül ki a Telex cikkéből.

Fotó: 444.hu

Bene azzal is érvelt, hogy a nő sérüléseiről 2013-ban és 2015-ben készült fotók nem alkalmasak az aktuális állapot értékelésére, ezért a szakértői vélemény kiegészítését kérte, de a bíróság szerint elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, ezért nem rendelt el további bizonyítást. A bíróság figyelembe vette döntésénél, hogy Renner Erika még most is minden nap szembesülni kényszerül a támadás következményeivel, és azt is, hogy biztonsági érzete megszűnt, a támadás következtében pedig újabb gyermeket nem szülhetett. Emellett a bíróság hátránykánt értékelte azt is, hogy Erika nőiessége és szexuális élete súlyosan sérült. Az ítélethirdetés után Renner Erika a Telexnek azt mondta, hogy megkönnyebbült, és bár tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség. „Magyarországon ennyit ér a testem” – fogalmazott a lapnak.

SZALMA IBOLYA EGYETÉRT ERIKÁVAL

Szalma Ibolya egyetért Erikával. Elmondása szerint sajnos az ő környékbeli tapasztalatai is azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszer nagyon minimális kártérítést ítél oda az ilyen és ehhez hasonló, súlyos sérüléseket szenvedő áldozatoknak. A lúggal megcsonkított Erika története azonban egy fajta kapaszkodó is lehet azoknak a nőknek, akiket családon belüli és/vagy kapcsolati erőszak ér vagy ért. Erika kitartása és végtelen harca erőt adhat ahhoz, hogy megéri kilépni, megéri beszélni és nem utolsó sorban küzdeni a jogainkért.

A Nők védelmében egyesület elnökének véleménye szerint ahhoz, hogy ez a döntés megszülethessen nagyon sok és hosszú év után, nagyban az is hozzájárult, hogy bíróváltás történt és egy nőnemű ült be a székbe. Ibolya szerint ennek az ügynek tehát nagyon sok tanulsága van, ez a 25 millió forint viszont nem tartozik közéjük.  

Fotó: Szabó Dávid

Az azonban, hogy Erika nem adta fel, hogy képes volt egy új kapcsolat létesítésére, hogy megtanulta ellátni a sérüléseit, hogy megtanult azokkal együtt élni, hogy nem hagyott fel a munkával, hogy új hobbikat kerített magának, hogy terápiákon vett és vesz részt a mai napig, mind-mind rendkívüli és kiemelkedő példa arra, hogy a poklok poklát is túl lehet élni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb