Mindenmás

Megyénkben 8 óvoda honlapjának kialakítását segítette az OkosÓvoda Program

Idén harmadik alkalommal hirdették meg az OkosÓvoda Program felhívást, amelynek részeként ingyenes honlap szolgáltatást biztosítottak 159 magyarországi óvoda, köztük 8 Csongrád – Csanád megyei intézmény számára – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Solymár Károly Balázst, a digitalizációért felelős helyettes államtitkárt idézve.

A közleményben az államtitkár ismertette, hogy a honlap hozzájárul a szülők és az intézmények közötti hatékonyabb kommunikációhoz, valamint a mindennapi, óvodai élettel kapcsolatos információkat is átlátható formában tekinthetik meg az óvodaválasztás előtt álló családok.

Fotó: digitalisgyermekvedelem.hu, az OkosÓvodák eloszlása Csongrád – Csanád megyében

A nyertes óvodák egységes szolgáltatásként, kész arculati elemeket tartalmazó modulokból alakíthatták ki honlapjukat a saját igényeiknek megfelelően – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a pályázat benyújtásának követelménye volt a “DigiMini” nevű kutatási napló csatolása, hogy az óvodások okoseszköz-használatáról pontosabb képet lehessen kapni.

Fotó: nlc.hu

A napló egy nagymintás, anonimizált kutatás része, amelynek az eredményei jó alapként szolgálhatnak majd az olyan országos és nemzetközi programok, jó gyakorlatok kidolgozásakor, amelyek egyrészt az okoseszközök hasznos alkalmazását segítik, másrészt csökkentik a korai túlzott internethasználat kockázatait – tudatta.

Fotó: egeszsegemre.com

Az OkosÓvoda Program – amelynek idei fővédnöke Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára volt – komplex megoldásként támogatja a digitális kultúra, a kompetencia, a médiatudatosság és a médiaműveltség fejlesztését. A program honlapján olyan, gyermekvédelemről és biztonságról, segítségnyújtásról szóló publikációk találhatóak, amelyek mind az óvodák, mind a szülők számára hasznos útmutatásként szolgálhatnak – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb