Mindenmás

A szegedi parkolódíjak mellett az autópálya matricák is drágulnak 2021-től

Nem is olyan rég, november végén arról adtunk hírt, hogy két lépcsőben emelik meg a parkolási díjakat Szegeden jövőre. Ha még ez nem lenne elég, ma az is kiderült, hogy a parkolás mellett az autópálya matricákért is többet kell fizetnünk 2021-től.

Korábban erről írtunk: előterjesztést nyújtott be Nagy Sándor, alpolgármester arra vonatkozóan, hogy jövő évtől 7 százalékkal növeljék meg a parkolódíjakat Szeged területén, majd 2022-től további 4 százalékkal.

Most viszont az is kiderült, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálató is emel az árakon. Vagyis, a honlapjukon közzétett díjtáblázat értelmében január 1-től az országos, éves matrica ára személyautónként 44 660 forint lesz, az idei 42 980 forint helyett. Az új táblázat szerint az is kiderült, hogy a busszolgáltatók járnak a legrosszabbul, nekik ugyanis buszonként az idei, éves matrica 199 975 forint volt, addig ugyanezért jövőre már 207 770 forintot kell fizetni. A tíznapos matrica 3640 forintba kerül majd, 3500 helyett, a havi matrica pedig 4970 forint lesz, a 4780 helyett. Ez nagyjából 4 százalékos emelés jelent a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálatótól.

Forrás: nemzetiutdij.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb