Szegedi Arcok

Illegális bevándorlókat csípett el a szolgálaton kívüli katonazenész a Makó-Vásárhely buszon

Hollywood itt van, ha szeretted anno a Féktelenül című, buszon játszódó akciófilmet, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi zenekarának katonazenészével történteket egyenesen imádni fogod. A szolgálatra igyekvő törzsőrmester ugyanis civilben lendült akcióba, illegális bevándorlókat tartóztatva fel a Makóról Hódmezővásárhelyre tartó helyközi járaton – tudtuk meg Búz Csaba főhadnagy úrtól.

A Makó – Vásárhely között furikázó Volánbusz-járaton Keanu Reeves és Sandra Bullock nélkül is megvolt az izgalom. A Féktelenül című filmhez hasonlatosan itt sem szabadott megállni, igaz, most nem a bomba, hanem két migráns miatt.

A KATONAI ESKÜ MINDEN ESETBEN KÖTELEZ

A sztori főhőse Nagy Sándor törzsőrmester, aki a napokban 24 órás szolgálatára indult a reggeli távolsági busszal Makóról Hódmezővásárhelyre. Amikor a törzsőrmester még szolgálaton kívül, de egyenruhában felszállt a buszra, a sofőr rögtön segítséget kért tőle: a járaton két külföldi férfit – feltehetően illegális bevándorlókat – kellett volna azonosítania. A két delikvens azonban a katona kérésére nem voltak együttműködő, ráadásul nem tudták igazolni magukat. Nagy törzsőrmester ekkor telefonon értesítette a rendőrséget és megkérte a busz vezetőjét, hogy a hódmezővásárhelyi buszmegállóban a megállást követően a hátsó ajtót ne nyissa ki.

A helyszínre érkező rendőrjárőr megérkezéséig a katonazenész a buszon feltartóztatta a gyanús személyeket, akikről a rendőrök az átvizsgálást során megállapították, hogy valóban illegális bevándorlók.

MÁR FELSZÁLLÁSKOR GYANÚS VOLT A KÉT FÉRFI

Az eseményeket követően Nagy Sándor elmondta, hogy már akkor gyanús volt neki a szituáció, amikor a férfiak a buszon meglátták az egyenruháját és onnantól kezdve szemmel tartották minden mozdulatát. „Folyamatosan az járt a fejemben, hogy az eskümhöz hűen kötelességem segíteni a buszsofőrnek és jelenteni az esetet. Egy kicsit tartottam is tőlük, mert nem lehetett tudni, hogy esetleg kés, vagy bármilyen fegyver van-e náluk. Láthatták elszántságomat és szerintem ennek köszönhetően nem történt semmilyen konfliktus.” – tette hozzá a törzsőrmester.

LEHET, HOGY PONT A TÖRZSŐRMESTER MUZSIKÁJÁRA FAGYIZTÁL A NYÁRON

Állandó vendég Szegeden a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi zenekara, akik évek óta a SzegedART rendezvénysorozaton muzsikálnak nyaranta. Júliusban majd’ kiesett a fagyi a kezünkből, amikor a Dugonics téren komolyzenei köntösben játszották el a Michael Jackson féle Thrillert – az alábbi cikkünkben lévő fotókon valószínűleg a fenti történet főhőse, Nagy Sándor (nem az alpolgármester, hanem a Féktelenült játszó törzsőrmester) is ott nyomja a show-t:

Fotók és forrás: Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb