BUÉK2021Szegedi Arcok

Legyen a karácsony az öröm, a család, és a békesség időszaka – Kiss – Rigó László püspök, Czagány Gábor és Kyle Eckhart lelkészek üzenete az ünnepekre

Karácsony az év legszebb és legmeghittebb időszaka, ami egyben a legnagyobb keresztény ünnepünk is, amikor világszerte Isten fia, Jézus Krisztus születésére emlékeznek nemcsak a hívő emberek, hanem azok a családok is, ahol nem ápolják a vallási hagyományokat, hiszen ez egyben az öröm, a család, és a békesség ünnepe is. Az az időszak, amikor a szeretet uralkodik mindenki szívében, amikor sokkal empatikusabbak, segítőkészebbek, valahogy emberségesebbek vagyunk társaink irányába. Ilyenkor sokakban felerősödik a hit, és az ünnep meghitt csodájaként kitárják szívüket Isten felé, örömmel üdvözölve Jézus Krisztus születését.

A karácsony az egyház képviselőinek is az egyik legfontosabb ünnepe az évben, amikor együtt vagyunk, és számot adunk az elmúlt évünkről egy tartalmas és szép jövő reményében. A karácsonyi ünnepről, és annak jelentőségéről Kiss – Rigó Lászlóval, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökével, Czagány Gáborral, a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet Keresztpont Közösségének lelkészével és Kyle Eckharttal, a Golgota Szeged lelkipásztorával beszélgettünk.

Kiss – Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke: a karácsony számomra Nazareti Jézus születésének ünnepe, aki megtanít arra, hogyan lehet értelmesen és boldogan élni

Mit jelent az Ön számára a karácsony?
A karácsony számomra Nazareti Jézus születésének ünnepe, aki engem – és mindenki számára, aki elfogadja őt testvérnek – megtanít arra, hogyan lehet értelmesen és boldogan élni, és végtelen perspektívákba helyezi az ember életét. Karácsony számomra jelenti mindazt a szép hagyományt, szokást és légkört, melyet ilyenkor mindannyian megtapasztalhatunk, bár az idén ezekből sok mindent el kell hagynunk vagy módosítva kell megélnünk.

Mi a legkedvesebb momentuma az ünnepből?
Talán a megfelelő jelző nem a „kedves”, hanem inkább a sajátos, emlékezetes. Két ilyen emlékem van. Az egyik: gyermekkoromból, amikor 14 évesen a családdal néhány évig Indiában élve trópusi körülmények között Kalkuttában (ma Kolkata) egy ottani missziós katolikus iskola templomában ünnepeltük az éjféli misét, angolul, írekből, olaszokból és leginkább indiaiakból álló közösségben. A másik: szintén éjféli miséhez kötődik, nem sokkal a rendszerváltás előtti években egy esztergomi kápolnában ünnepeltük az éjféli misét, és abban a karácsonyi hangulatban hallottuk az éppen akkor éjszaka gyakorlatozó szovjet katonák géppuska- és ágyúlövéseit. Ők persze nem tehettek róla, hisz számukra a karácsonyi ünnep nem december 25-éhez kötődött.

Fotó: Gémes Sándor

Mit üzenne a Szeged365.hu Olvasóinak karácsony alkalmából?
Azt, hogy minden nehézségek ellenére ez a mostani járványhelyzetből fakadó korlátozásokkal megélt időszak elgondolkoztathat, ráébreszthet bennünket arra, hogy saját életünket nem a körülmények, vagy az általunk nem befolyásolható adottságok teszik boldoggá és értelmessé, hanem hogy mennyire tartjuk ébren és figyelünk saját lelkiismeretünkre bármilyen helyzetben. A hívő ember megfogalmazásában: mennyire ismerjük meg és fogadjuk be karácsony üzenetét, és mennyire következetesen próbálunk aszerint élni.
Boldog, lelki békében eltöltött karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak.

Czagány Gábor, Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet Keresztpont Közösségének lelkésze: a Megváltó nem általában a világba születik meg, hanem külön nekem, bennem, az én lelkemben

Mit jelent az Ön számára a karácsony?

Maguknak az adventi gyertyáknak van egy olyan üzenete, hogy egyre közelebb van a világosság, minden gyertya meggyújtásával egyre több lesz a világosság, egyre közelebb kerülünk ahhoz a fényhez, amelyből minden megoldásunkat, minden kérdésünkre a választ megkaphatjuk. És ebből következően a karácsony az a nap, amikor átélhetjük a megfogható szabadulást, amire szükségünk van, ez egyfajta beteljesedést jelent számunkra. Attól tud igazából személyessé válni a karácsony, hogy személyesen nekem születik meg a Megváltó. Tehát nem általában a világba születik meg, hanem külön nekem, bennem, az én lelkemben, újra, minden évben, ahogy idén is, és ilyen módon válik elérhetővé számunkra.

Mi a legkedvesebb momentuma az ünnepből?

A legjobb momentum a karácsonyban, amikor összegyűlünk a fa körül. Azt a hangulatot emelném ki, ami ezen az estén eluralkodik az embereken, a karácsony atmoszféráját, ami körülvesz minket ezekben a napokban. Ezek a pillanatok a lenyugvásról és a békességről szólnak, hiszen mindannyian úgy éljük az életünket, hogy a karácsony egyben a szorgos és pörgős év végét is jelenti, amikor tényleg le lehet tenni mindent. A karácsonyi napok számomra egyértelműen ezt a csendességet jelentik.

Mit üzenne a Szeged365.hu Olvasóinak karácsony alkalmából?

Ebben az évben éljük meg úgy a karácsonyt, ahogy az adventi üzenet sugallja. Vagyis lássuk meg, hogy egyre erősebb a fény a világban, ami egyúttal karácsonykor a beteljesedést, a reményt jelenti. Ez a remény pedig az Úr Krisztusból fakad, aki tényleg megszületett, és ebbe a reménységbe kapaszkodva tudunk átlépni a következő évbe, ami sokkal, de sokkal jobb lesz, mint ez az év volt. Azt üzenném az Olvasóknak, hogy a legjobb még hátra van.

Kyle Eckhart, Golgota Szeged lelkipásztora: az igazi ajándék nem az, ami a fa alatt van, hanem az, hogy ki van a fa körül

Mit jelent az Ön számára a karácsony?

Számomra a karácsony az az ünnep, amikor megünnepeljük azt a szeretetet, amit Isten irántunk mutat. Az igazi ajándék nem az, ami a fa alatt van, hanem az, hogy ki van a fa körül. Az, hogy megajándékozzuk egymást, az szép dolog, de nem az a legfontosabb. A szeretet ami belülről fakad sokkal hangsúlyosabb. A lényeg, hogy emlékezzünk, hogy Isten szeret minket, és ez Jézus Krisztus születésében vált nyilvánvalóvá.

Mi a legkedvesebb momentuma az ünnepből?

Számomra a legkedvesebb momentum a karácsonyból, amikor leülünk, szenteste, ott vagyunk a szépen megterített asztal körül, jó étellel, és csak emlékezünk, a karácsony igazi üzenetére, a Megváltó születésére. Számomra az egy különleges pillanat, amikor minden elkészül, és leülünk és emlékezünk.

Hogyan tölti az ünnepet?

A Szentestét itthon töltjük szűk családi körben, vacsorázunk, és utána megajándékozzuk egymást. Nálunk az angyalok hozzák az ajándékokat. Este 9 órakor pedig lesz egy esti karácsonyi istentiszteletünk a gyülekezetben, amikor megünnepeljük az Úr Jézus születését. Ezen a karácsonyon a baráti köröm fog hiányozni, akikkel a jelenlegi helyzetben nem tudunk találkozni. Általában minden lehetőséget megragadok, hogy az emberekkel együtt legyünk, mert ez a legfontosabb az életben, ezért is fog nagyon hiányozni idén a nagyobb társaság.

Mit üzenne a Szeged365.hu Olvasóinak karácsony alkalmából?

Azt üzenem a kedves Olvasóknak, hogy tényleg legyen a karácsony ünnepe meghitt és boldog, és ne feledjük, hogy Isten szeret minket, mert a Biblia azt mondja, hogy úgy szereti Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk.

Fotók: Török Kornél, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb