Közélet

Kiürült a délkelet-angliai kamionparkoló – csak kevés fertőzött volt a kamionosok között

Kiürült szombatra az a délkelet-angliai átmeneti kamionparkoló, ahol a héten több ezer – köztük sok magyar – kamion torlódott fel, miután Franciaország a gyors terjedésű új koronavírus-változat angliai feltűnése után először megtiltotta, majd negatív koronavírus-teszthez kötötte az átkelést.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombati tájékoztatása szerint a kamionosok körében 15 526 koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül 36  bizonyult pozitívnak. Shapps a francia zárlat alig burkolt bírálataként kiemelte tájékoztatásában, hogy a megvizsgált kamionosok alig 0,23 százaléka volt koronavírus-fertőzött.

A miniszter közölte azt is, hogy a doveri kompkikötőbe tartó kamionosoknak most már nem a közeli Manston használaton kívüli repülőterén kialakított kamionmegállóba, hanem egyenesen a kikötőbe kell menniük. A kamionosok koronavírus-szűrésében brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is részt vettek.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. A brit és a francia kormány szerdai megállapodása után újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük. Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba.

Forrás: MTI

Fotó: honvedelem.hu/parameter.sk

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb