Szegedi Arcok

Így tette szebbé több tucat szegedi család ünnepét a Taxi Plusz

Szeged a 2020-as karácsonyi időszak alatt ismét bizonyította, hogy segítőkész, jó szívű emberek lakják. A fárasztó és kihívásokkal teli év vége felé számos nagyszerű kezdeményezésről, és még több remek helyi vállalkozásról hallhattuk, hogy egy kis önzetlenséggel szebbé tették egy-egy helyi család karácsonyát. Közéjük tartozik a szegedi Taxi Plusz is.

NEM ÁLL TŐLÜK TÁVOL A JÓTÉKONYKODÁS

Ahogy Szeged utcái, úgy a segítségnyújtás sem ismeretlen terep a Taxi Plusz számára: már egy évvel ezelőtt is együttműködtek a szegedi Rotary Clubbal, és az ünnepi időszak alatt a taxisofőrök juttatták el a rászorulóknak a szervezet adományait. Most még fontosabb volt ez a tevékenység, mert a vírushelyzet miatt sokkal biztonságosabb, ha mindenki otthon veheti át a szeretetcsomagot.

“Az első megkeresésünk tavaly történt, ekkor kért bennünket arra a Rotary Club, hogy kiszállítsuk a rászorulóknak a jótékonysági szervezet adományait. Tisztában vagyunk azzal, hogy a vírushelyzet miatt most még jobban szükségük van embertársainknak a segítségre, ezért örömmel álltunk a kezdeményezés mellé idén is.” – ecsetelte Balán Tibor, a Taxi Plusz ügyvezetője.

A taxisok már december közepén elkezdték a csomagok kiszállítását, két nap alatt 22 család életét tetté szebbé. Kübekházától Balástyán át Sándorfalváig sok helyre jutott a csomagokból, de zömében természetesen szegedi családokat leptek meg.

A KORONAVÍRUS A TAXISOK ÉLETÉRE IS KIHAT

A szolgáltató szektort, így a személyszállítást is komolyan sújtják a járványügyi szabályok, így van ez a Taxi Plusznál is. Míg nyáron felpörgött a személyszállítás, a koronavírus második hullámával ismét óvatosabbak az utasok, bár a sofőrök mindent megtesznek a biztonságukért.

“A maszk- és kesztyűhasználat a kollégáink számára kötelező, az utasainkat is erre kérjük. Törekszünk arra, hogy az utasok a hátsó üléseket vegyék igénybe, és minden fuvar után fertőtlenítjük a kocsikat. És természetesen az érintésmentes fizetés is előtérbe került, minden autónkban lehet bankkártyával fizetni” – zárta gondolatait Balán Tibor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb