Szegedi Arcok

Így készül Szeged a hóesésre

Az időjárás előrejelzések már napok óta hóesést rebesgetnek, úgyhogy számíthatunk rá, hogy hamarosan fehér ruhát ölt Szeged is magára. A téli tájnak is megvan a szépsége és a varázsa, azonban a csúszós, jeges utak sok bosszúságot is képesek okozni a közlekedők számára. Szerencsére Szeged már felkészülten várja az első hóesést. Az előkészületekről és az utak téli karbantartásáról Makrai Lászlót, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Fotó: kisalfold.hu

Ő elmondta, a Társaság már november elején megkezdte a felkészülést az esetleges hóesés érkezésére, megtartotta a gépszemlét, és azóta is párhuzamosan figyelemmel követik valamennyi időjárás előrejelző oldalt, vizsgálják a várható csapadék mennyiségét, összetételét és halmazállapotát is. A legfőbb gyalogos csomópontokba már kihelyezésre került közel 100 szóróanyagot tartalmazó gyűjtőedény, amely lényegesen megkönnyíti a munkát, ha leesik a hó, ugyanis, ha használatuk szükségessé válik, már nem kell külön odaszállítani a szóróanyagot. Ezekre szolgálnak a szürke és zöld műanyag edények, amelyek már városszerte láthatóak. A Társaság munkatársai ezzel szórják és síkosságmentesítik a gyalogátkelőhelyeket, a buszmegállók közlekedő útjait és magukat a buszmegálló peronokat és öblöket.

Fotó: hampage.hu

Makrai László azt is elárulta, már a rendelkezésükre áll a megfelelő mennyiségű szóróanyag is, használatra készen: 2 ezer tonna szóróanyagot táraztak be, amelyben homok, nátrium-klorid és kalcium -klorid sók keveréke található. Minél inkább csökken a hőmérséklet, és kúszik le 0 fok alá, annál inkább sűrítik a sótartalmat a hatékonyság kedvéért, de mínusz 1-2 fokban még elegendő egy minimális mennyiség alkalmazása, ami a város növényzetének megóvása érdekében is nagyon fontos, szükségtelenül nem akarják a szakemberek egy nagyobb mennyiséggel terhelni a környezetünket sem.

Fotó: nyugat.hu

„25 gép áll a rendelkezésre, plusz a rakodógépek. Ilyenkor van egy hóügyeletesünk, aki 24 órás készenlétben figyeli a hőmérsékleti és az időjárási viszonyok alakulását. Ha úgy kívánja a helyzet az éjszakai órákban megvizsgálja azokat a kritikus pontokat, amelyek le szoktak fagyni. Általában ezek a körtöltésen át közlekedő utak, illetve a Tisza menti úthálózat, ahol a csapadék a magas páratartalom miatt ráfagyhat az útburkolatra, és azt síkossá teheti. Mi tudjuk, hogy hol vannak ezek a helyek, az ügyeletes ebben szintén gyakorlott, és ha szükséges, akkor ő maga megoldja ezt a problémát, bemegy felveszi a gépet és lekezeli az adott útfelületet. Ha nagyobb kiterjedésű, vagy több felületről van szó, akkor pedig riasztja a rendszert a diszpécseren keresztül, és az otthoni ügyeletben lévő kollégák is aktiválják magukat, kiszállnak a helyszínre, és megkezdik az útburkolat szórását” – avatott be a folyamat menetébe az ügyvezető igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a hóekét csak a 20 cm feletti vastagságú hó esetén használják, kevesebb csapadéknál nem is lenne értelme, használata csak rongálná az úthálózatot.

Fotó: pinterest.com

„Általában hagyjuk is a szóróanyagot hatni, olvasztani a havat, mert ha letúrnánk rögtön az útfelületről, feleslegessé válna maga a kiszórás. Sokszor az a kritika ér minket, hogy nincsen felszerelve a hóeke a gépekre. Ennek az az oka, hogy ilyenkor még várjuk, hogy a sós homok kifejtse az olvasztó hatását, amelyben egyébként a közlekedő járművek is segítséget nyújtanak, mert menet közben az autók kerekei is bedolgozzák a sót az utat fedő latyakba. Így hát olvasztó hatással bírnak maguk a járművek, és maga a forgalom is. Általában rá egy napra éjszaka szoktuk úgynevezett latyakolni, tehát letolni ezt a réteget az út felszínéréről, amikor már kibukkanhat maga az útfelület. Így áll össze a rendszer” – mondta el Makrai László.

Fotó: hampage.hu

Ha az időjárás előrejelzés során nagy eséllyel számíthatunk a havazásra, a készültség egy magasabb fokozatba lép, és a logisztikai rendszerek monitorozzák a teendőket, az utak alakulását. Megtudtuk azt is, hogy a járművek jelentős része multifunkciós, tehát nyáron füvet nyírnak, ősszel falombot gyűjtenek, ugyanakkor ilyenkor télen már át vannak szerelve olyan hóekékre és szóróanyag ellátó berendezésre, amelyek a téli munkákhoz szükségesek.

Fotó: hampage.hu

Szegeden a négysávos körutak és sugárutak állami kezelésben vannak, takarításuk a Magyar Közút Zrt. kezében van, a kisebb utak tisztítása a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. feladata, a parkolóhelyek tekintetében az SZKT a felelős, és ne felejtsük el, a síkosságmentesítésben a lakosságnak is nagy szerepe van, ugyanis jogszabály szerint az ingatlan tulajdonosok, társasházak és intézmények feladata síkosságmentesíteni és közlekedhetővé tenni az épület előtt elterülő járdákat. Mindenképp érdemes erre figyelni, hiszen ezek elmulasztása, egy esetleges baleset esetén komoly büntetést vonhat maga után.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb