Közélet

Szlávik János szerint lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a koronavírustól

Köszönjük a bíztatást, Doktor úr. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Blikknek adott interjúban azt nyilatkozta, lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a járványtól. Mint mondta, utoljára egy évszázaddal ezelőtt a spanyolnátha miatt került olyan helyzetbe a világ, mint 2020-ban. Szlávik János szerint most biztosan nem lesz újabb száz évünk a következő járványig.

A főorvos ugyanakkor bízik benne, hogy az első negyedévben, ha mindenki számára elérhető lesz a koronavírus elleni vakcina, a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát. Hangsúlyozta, hogy mindegyik forgalomba kerülő vakcina biztonságos, az esetleges mellékhatásokról pedig azt mondta, hogy egyik sem lehet olyan rossz, mint maga a betegség, legfeljebb izomfájdalmat vagy hőemelkedést okozhat egy napra.

Szlávik János úgy vélekedett, hogy a legtöbben érzik a felelősséget és vigyáznak egymásra. Azzal, hogy elmaradtak a karácsonyi céges bulik és a szilveszteri rendezvények, a főorvos nem tart attól, hogy az új évben megugrana az esetszám. 

Forrás: Blikk

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb