Kikapcs

Hősiesen helytálltak a megye véradói 2020-ban

A koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére hősiesen helytálltak a megye véradói 2020-ban – írta közleményében a Magyar Vöröskereszt Csongrád – Csanád megyei szervezete.

Nehéz, mégis felemelő évet tudhat maga mögött a véradás Csongrád-Csanád megyében. A koronavírus-járvány első és második hulláma is komoly hatással volt a véradóesemények szervezésére. A korlátozások, a szigorodó óvintézkedések és a vírus terjedése egyaránt kihívás volt, de a megye véradóinak kitartása, önzetlensége 2020-ban így is hozzájárult ahhoz, hogy a vérellátás biztonsága ne legyen veszélyben.

Voltak hetek, amikor több mint 30 százalékkal esett vissza a véradók száma, de olyan is, amikor 60 százalékkal adtak vért kevesebben a reméltnél. A Magyar Vöröskereszt Csongrád – Csanád megyei szervezete 2020-ban 803 véradóeseményt tarthatott meg. Még a koronavírus hazai megjelenése előtt azt tervezték, hogy 26.645-en adnak vért Csongrád-Csanád megyében 2020-ban. A nehézségek ellenére tavaly 23.305-en adtak vért, ami azt jelenti, hogy tavaly 87,5 százalékos volt a részvételi arány a megyei véradásokon.

Ez a koronavírus-járvány hatásait figyelembe véve kimagaslóan jó eredmény. Összehasonlításképp 2019-ben a részvételi arány a tervezetthez képest 95 százalék volt, és megyeszerte abban az évben 25.464-en adtak vért 949 véradóeseményen.

Forrás: Magyar Vöröskereszt CsongrádCsanád megyei szervezete

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb