Sport

Vasárnap 19 órától a 2019-es bajnok Falco lesz a Szedeák vendége

A Naturtex-SZTE-Szedeák hétmeccses bajnoki veretlenségi sorozata kedden, Oroszlányban egy hosszabbításos drámát követően véget ért, az OSE a ráadásban 98-95-re győzött. Az élet természetesen a vereség után sem állt meg, Szrecsko Szekulovics vezetőedző a hét közepétől már a következő feladatra készíti fel a fiúkat. Ráadásul ennél komolyabb kihívás nem is várhatna a csapatra, január 10-én (vasárnap) 19 órától ugyanis a 2019-es bajnok Falco lesz a Szedeák vendége.

“Hat nap alatt a harmadik idegenbeli meccsünket játszottuk, és a Sopron-Székesfehérvár, Oroszlány túra törvényszerű holtpontja Oroszlányban, az első félidőben jött ki, nem volt meg bennünk az az energia, ami a korábbi mérkőzéseken jellemezte a csapatot” – mondta Kerpel Fronius Gáspár, a Szedeák irányítója. – “Sajnáljuk, hogy véget ért a nagy szériánk, és szeretnénk minél előbb egy új sorozatot nyitni. A Falco ellen nem szabad olyan tompán kezdenünk, mint Oroszlányban, sokkal inkább az Alba ellen látott első félidőre lenne szükség.
Biztos vagyok abban, hogy futós, fizikális meccs lesz. A szombathelyieket egyébként is mindig nagyon nehéz legyőzni, de ebben a szezonban már bebizonyítottuk, hogy bármelyik csapattal szemben van esélyünk a győzelemre, így vasárnap is bravúrban reménykedünk” – zárta gondolatait Kerpel-Fronius Gáspár.

Fotó: frisss.hu

A csapat kiváló szereplésével párhuzamosan, a játékosok az egyéni ranglistákon is a
bajnokság legjobbjai közé tartoznak:

  • Az egyéni teljesítményeket összesítő VAL-rangsorban James Dickey az NB I legértékesebb
    játékosa (27,1 VAL), ugyanitt Govens Darrin (26,3) a harmadik pozíciót foglalja el.
  • A dobott pontok kategóriájában Govens Darrin (18,7 pont/meccs) a harmadik, Djordje
    Dzseletovics (17,8) a hetedik helyen áll.
  • James Dickey az élvonal legjobban lepattanózó kosarasa (12,9 lepattanó/meccs), övé a
    legtöbb védőlepattanó (9) és a második legtöbb támadólepattanó (3,9).
  • Mérkőzésenként a legtöbb gólpasszt Govens Darrin kézbesíti (6.7 gólpassz/meccs).
  • Az ellenfél játékosait a legtöbbször James Dickey blokkolta a bajnokság során (1,44/meccs)

A Naturtex-SZTE-Szedeák-Falco mérkőzést január 10-én az M4 Sport+ 19 órától élőben közvetíti.

Forrás: Naturtex-SZTE-Szedeák

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb