Szegedi Arcok

Szegedi Sikersztorik: a szegedi csillagász, aki feltalálta a páramentes szemüveg-maszk kombinációt

A maszkhasználattal kapcsolatban a vírusvédelemben játszó kiemelt szerepe ellenére nagyon sok ellenérzés bontakozott ki az emberekben: kényelmetlen, nem kapok benne rendesen levegőt, bőrirritációt vált ki, hangzanak el a legtöbbet emlegetett panaszok, de a legtöbb gondot a szemüvegeseknek okozza, hiszen ahogy felhelyezzük a védőeszközt az arcunkra a szemüveg máris elkezd bepárásodni, és pár pillanat múlva az orra hegyéig sem fog ellátni a viselője. Erre a bosszantó problémára talált megoldást a szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület elnöke, Illés Tibor, akinek több termék összevonásával sikerült egy olyan páravédő eszközt kifejlesztenie, ami megakadályozza a szemüveg bepárásodását a maszk viselése közben. A termék mindössze egy hete jelent meg a piacon, de máris akkora népszerűségnek örvend, hogy a forgalmazó webshop figyelmezteti a vásárlókat, január 31-ig már nem tudnak új rendelést felvenni, elkapkodták a maszkviselést megkönnyítő kis eszközt. A páravédőről és annak útjáról az ötlettől a megvalósításig Illés Tiborral beszélgettünk.

Rózsáné Illés Réka, az eszköz 3D tervezője

Sz365.: Hogyan született meg a páravédő eszköz ötlete?

I.T.: Szemüvegesként sokszor átéltem én is, hogy a maszk viselése közben teljesen bepárásodik a szemüvegem és nem látok semmit. Erre kerestem megoldást. A másik oka pedig az volt, hogy elkezdtem ötletelni, hogy a koronavírus miatt a Partiscum Csillagászati Egyesület, amellyel már 7 éve jártuk az országot, különböző iskolákban előadásokat tartva a gyerekeknek, március óta szünetel, ezért ki kellett találnunk valamit, amivel életben tarthatjuk az egyesületet. A páravédő eszközből befolyó összeget ugyanis az egyesület fenntartására fordítjuk. A munkánk során már régóta használtunk 3D nyomtatót különböző iskolai szemléltető eszközök nyomtatására, így ebbe az irányba indultam el. Az interneten rengeteg páravédő 3D-s tervét megtaláltam, majd letöltöttem őket, kinyomtattam és kipróbáltam valamennyit, de egyik sem bizonyult jónak. Csúszkált az ember arcán, nem lehetett megfelelően rögzíteni, vagy egyszerűen ugyanúgy párásodott a szemüveg mellette. A lányom és az egyesületünk egyik tagja is 3D -tervezéssel foglalkozik, az ő segítségükkel szétszedtük a már meglévő terveket, kifejlesztettük belőle a sajátunkat és nagyon sok kísérletezést követően pont karácsony környékén sikerült egy olyan eszközt létrehoznunk, amely viselése közben a szemüvegen semmilyen pára nem képződik, amely zavarná a látást.

Sz365.: Miből készül az eszköz?

I.T.: A páravédő kukoricakeményítőből készül, környezetbarát anyag, amit úgy kell elképzelni, mint egy jó vastag horgászdamilt, ebből építi fel az ide-oda mozgó 3D-s nyomtatófej az eszközt. Mindössze 1 gramm a súlya, nagyon könnyű, szinte észre sem lehet venni, ha rajtunk van, és bármilyen maszkra ráhelyezhető. A működése nagyon egyszerű: a kis híd az orrnyeregre felhelyezve meggátolja a kifújt levegő felfelé jutását és a szemüveg bepárásodását.

Sz365.: Az eszköz egy hét alatt szinte berobbant a köztudatba, mit szól a hatalmas sikerhez?

I.T.: Mi sem számítottunk ekkora sikerre, nem is készültünk rá. Erre nem lehet rákészülni. Érkeznek megrendelések optikai szalonokból, látszerészetektől, magánemberektől, és már külföldről is rendeltek, például Hollandiából, Svédországból, és Norvégiából. Kezdetben 5 darab 3D – nyomtatóval kezdtük meg a gyártást, a megrendelések számát látva viszont bővítettük 10 gépre. Maga a gyártás folyamata kissé időigényes, három óra alatt készül el 12 darab kis eszköz, ezért csak négy hétre előre tudunk vállalni egy -egy megrendelést. Nem mi találtuk ki a kanálban a mélyedést, hiszen a technológia már létezett, mégis sikerült olyan eszközt kifejlesztenünk, ami működik, és éppen ezért nagyon rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert.

A fotókat köszönjük Illés Tibornak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb