Szegedi Arcok

Megszólalt Haska Béla, a majdnem homeless szegedi punklegenda

Haska Béla, a Cpg egykori frontemberének története oldalunkon decemberben indult útjára, ugyanis akkor jött a hír, hogy a punklegenda igen nehéz élethelyzetbe került, és hajléktalan lett. Azóta, a Rózsaszín Pittbull is beszállt a gyűjtésbe, sőt, most maga Haska Béla is megszólalt. Új életet kezd és a 24.hu-nak adott interjúban az is kiderült, hogy a banda arra készül, hogy ismét összeálljon.

A Kádár-korszakban a rendszerkritikus dalszövegekért bebörtönzött legendás szegedi punkzenekar, a CPg énekese hajléktalanként tengődött évekig, két telet egy fűtetlen fáskamrában töltött:

„Volt egy katonai hálózsákom, abban mínusz harminc fokig nem fagysz meg. Az újszegedi állomáson állt egy toi-toi vécé, oda sétáltam föl rendszeresen a kutyával. Feketemunkákból nagyjából fent tudtam tartani magam, nem éheztem túlzottan, és ettem a vitamintablettákat, így hálistennek elkerült a komolyabb betegség” – meséli Haska Béla az interjúban. Amikor azonban beköszöntött a decemberi hideg, megjelent a Facebookon egy poszt arról, hogy segíteni kéne a CPg egykori énekesén. Aztán alakult e célra egy Facebook-csoport, és ami azután történt, amiatt Béla most is hitetlenkedve rázza a fejét.

„Amikor a CPg-s zenésztársaim, Kutyi meg Güzü megtudták, hogy kurva szar helyzetben vagyok, elhatározták, hogy nem hagyják annyiban. Egy vendéglátós ismerős, Csabai Laci is segített, és Lévay Tomi barátommal megcsinálták ezt a gyűjtési kampányt. Így sikerült albérletet kivenni. Nem volt könnyű megfelelőt találni, mert azt mondtam, a kutyám nélkül nem költözök sehova. Így találtam párra is: Anna meglátta a Facebookon a kutyát, és mert ő is nagy kutyás, agarazik, hát rám írt, hogy mit segíthet. Mindkettőnk kutyája igazi hungarikum amúgy, az övé magyar agár, az enyém cifra mudi. Elkezdtünk levelezni, aztán találkozni, most meg már nem vagyok egyedül” – mesélte tovább Béla, aki ezután a terebélyes interjúban a saját, és a CPg zenekar börtönös, balhés múltjáról is beszámolt. Természetesen mindezt az Ő, sajátos, szókimondó stílusában.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb