Közélet

Beoltottság tekintetében szinte mindenkit előznek a déli szomszédaink

Nagy az érdeklődés a koronavírus elleni vakcina iránt Szerbiába. Oltási arány tekintetében az ország jelenleg Európában a negyedik, a világon pedig a kilencedik helyen áll – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő.

A köztársasági elnök továbbá közölte, eddig több mint 42 ezer embert oltottak be valamely – már Szerbiában is regisztrált – vakcinával. Szerbiában az orosz Szputnyik V, továbbá az amerikai-német Pfizer-BioNTech és a kínai Sinopharm oltóanyaga érhető el. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma vasárnapra 1483-mal 382 285-re, míg a járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában 19-cel 3868-ra nőtt az országban – írja közleményében az MTI.

Szerbiában egyébként öt nappal ezelőtt indult meg a tömeges oltás. Először az oktatásban dolgozók, a katonaság és a rendőrség tagjai, valamint az újságírók kapják meg a vakcinát:

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb