Sport

Új csatárral bővült a Szedeák csapata

Új játékossal bővült a Naturtex-SZTE-Szedeák csapata. A 26 éves erőcsatár, Bognár Kristóf, aki nemrégiben a DEAC-cal való szerződését felbontotta, a szegedi klubnál folytatja pályafutását, ahol a szezon végéig szóló szerződést kötöttek vele.

Fotó: bball1.hu

A 205 cm magas kosaras korábban a Falcónál együtt dolgozott már vezetőedzőnkkel, Szrecsko Szekulovics-csal, most pedig egy sérülés után igyekszik visszanyerni formáját.

“Beszéltem Keller Ivánnal, akivel az Universiadén játszottam együtt. Jó csapatösszhangról hallottam tőle, és sokat nyomott a latban a csapat helyezése és jó bajnoki szereplése is. Számomra az volt a legfontosabb, hogy minél többet játszhassak, és újra jó ritmusba kerüljek, erre pedig úgy érzem, itt van a legtöbb lehetőségem. Persze, Szrecsko személye is sokat jelentett a döntésemben. A Körmend ellen már játszhattam is volna, de háromszori hosszabbításos meccsen végül nem kerültem pályára” – mesélte el a csatár.

Fotó: debsport.com

“A rehabilitációs szakemberek jól felkészítettek a visszatérésre, a meccsrutin hiányzik még számomra, de remélem, minél hamarabb visszaszokok ebbe. Fél szemmel figyeltem a Szedeák eddigi szezonját, hiszen kiugróan jól teljesítettek a srácok. Szerintem ez annak köszönhető, hogy nagyon jól összekovácsolódott a társaság, mindenki megtalálta a helyét. Emlékszem, a Falcóval is mindig mumus volt a Szedeák, sokáig nem is tudtam itt nyerni, szép emlékeket őrzök az újszegedi sportcsarnokról” – mondta el Bognár Kristóf.

Forrás: Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb