Szegedi Arcok

Felelős állattartás? Lezárt bőröndben dobtak utcára három kicsmacskát Szegeden

Gyanús, mozgó “valamiket” találtak a szegedi rendőrök kedden egy becipzározott bőröndben a Csaba utcában. A meglepetés akkor jött, amikor kinyitották azt: három fagyoskodó kiscica nézett a rend őreire értetlenül. Mi is így állunk az eset hallatán, ha (Te is) szereted a négylábúakat, előre szólunk: fel fogod húzni magad…

NESZE NEKED, FELELŐS ÁLLATTARTÁS

A nem éppen szívmelengető esetet a szegedi Oxigén Állat – és Környezetvédelmi Alapítvány osztotta meg a közösségi oldalán. A jelek szerint valaki megfogta a két lány és egy kisfiú cicát, bedobta őket egy bőröndbe és egyszerűen kitette őket az utcára fagyoskodni. A táskára egy cetlit is tett, rajta egy női névvel, nekünk elsőre az ugrott be, hogy valaki talán egy szakítást követően hozta össze a barbár tettet. Ami extra felháborító: szerencsétlen négylábúakat még be is cipzározta, tehát, ha a szegedi rendőrök nem akadnak rájuk, esélyük sem lett volna a túlélésre, a fagy – vagy az éhhalál várt volna rájuk.

Mint az alapítvány írja…

  • a cicusok nagyon szelídek,
  • tiszták,
  • a körülményekhez képest jól vannak, a hidegben ügyesen belihegték a bőröndöt és még éppen időben jött a segítség,
  • az ápolt mivoltuk alapján eddig szinte biztos, hogy lakásban laktak, ezer százalék, hogy valahol lehet gazdájuk.

ITT TUDSZ JELENTKEZNI, HA TUDSZ VALAMIT A GAZDIRÓL

“Egyre jobban érezzük, hogy változás kell a felelős állattartásban” – írja az alapítvány, akik segítséget kérnek a gazdi megtalálásában. “Nálunk megtalálja, amit elveszített.”

Íme a srácok elérhetőségei:

(30) 315 7289

[email protected]

Fotók: Oxigén Állat – és Környezetvédelmi Alapítvány

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb