Közélet

Kihirdették, kik kapják idén a Pro Urbe díjat és a Szegedért Emlékérmet

Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa részesülhet idén Pro Urbe díjban, míg a Szegedért Emlékérmet Grecsó Krisztián, József Attila-díjas írónak ítélte oda Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata – tudtuk meg önkormányzati forrásainkból.

A város kitüntetéseit minden évben Szeged város napján, május 21-én adják át a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Botka László polgármester azt már korábban bejelentette, hogy Karikó Katalint, a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának kidolgozásban kulcsfontosságú szerepet betöltő, volt szegedi kutatónőt, kérte fel Szeged 2021-es díszpolgárának, most pedig kihirdették a Pro Urbe díj és a Szegedért Emlékérem várományosait is.

Pro Urbe díjjal tüntetik ki Dr. Röst Gergelyt, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusát, és Knezevics Viktort, a BP GBS szegedi központjának igazgatóját, országos igazgatót.

A Szegedért Emlékérmet Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, Kerek Attila, SZMJV Polgármesteri Hivatala nyugalmazott rendezvény- és protokolltanácsadója és Török László, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a kézműipari tagozat elnöke kapják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb