Szegedi Arcok

Karikó Katalint kérte fel Szeged 2021-es díszpolgárának Botka László

Botka László felkérte a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának kidolgozásban kulcsfontosságú szerepet betöltő, volt szegedi kutatónőt, Karikó Katalint Szeged díszpolgárának 2021-ben, aki örömmel elfogadta a felkérést, és személyesen fogja azt átvenni májusban, Szeged város napján – tette közzé a polgármester Facebook oldalán.

“Nagy megtiszteltetés ez mindannyiunknak. Városunk, hazánk, az egész világ hálás lehet neki kivételes tudományos munkásságáért, az első engedélyeztetett koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséért. Örömmel várjuk haza, Szegedre a Professzor Asszonyt és családját!” – írta Botka László polgármester hivatalos Facebook oldalán.

Karikó Katalin Szegeden ismerte meg a férjét, Francia Bélát, itt kötött házasságot és itt született meg a kislányuk, Zsuzsanna is. A kutatónő Botka László polgármesternek írt levelében azt írta, Szegednek mindenkor kitüntetett helye volt az életében – teszi hozzá az MTI délutáni közleménye.

2020-BAN KATONA MÁRTA KAPTA A MEGTISZTELŐ CÍMET

2020-ban Dr. Katona Márta, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának professzora, az újszülött intenzív osztály egykori vezetője, gyermekkardiológusa érdemelte ki ezt a címet munkásságával, ebből az alkalomból vele készített interjúnkat az alábbiakban olvashatod el:

Forrás: Botka László hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb