Közélet

Müller Cecília: a járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk – nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap. Müller Cecília elmondta: a második hullám lefele menő szakasza a közelmúltban megtorpant, és erről a magasabb szintről indul a harmadik hullám.

A napi ezres esetszám egyik napról a másikra duplájára nőtt, most pedig már majdnem háromezer új fertőzöttet regisztráltak – emelte ki. Emiatt tart a megbetegedések számának exponenciális növekedésétől, ami nagyobb terhet róhat az egészségügyi intézményekre.

A FELFUTÁST A VÍRUSMUTÁNSOK OKOZZÁK

Az országos tisztifőorvos továbbá kihangsúlyozta azt is, hogy azért állították be újra a szűrőbuszokat, hogy minél gyorsabban végezhessék el a háziorvosok által kezdeményezett szűrővizsgálatokat egy-egy gyanús megbetegedés esetében. Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza. A brit mutánsból, aminek a megbetegítő képessége 70 százalékkal magasabb a korábbinál, Magyarországon 322 esetet detektáltak. Kiemelte azt is, hogy a brit mutánsnál a szakemberek szerint az oltóanyagok hatásosak, a brazil és a dél-afrikai változatoknál azonban erről nincs még elég tapasztalat. Erről egyébként pénteken a KOVIDők élő bekelentkezésében is hallhattunk:

HA KÉRIK, MENJEN EL MINDENKI A VÉDŐOLTÁSRA

Müller Cecília tájékoztatása szerint a jövő héten sok ember oltására nyílik lehetőség, és azt kérte az emberektől, hogy ha a háziorvosuk keresi őket emiatt, menjenek el beoltani magukat. Közölte: Magyarországon már ötféle védőoltással élhet a lakosság, amelyek közül mindegyik 70 százalék feletti hatékonyságú. A nyugati vakcinák mellett mindkét keletit, az orosz és a kínait is sok millió ember megkapta – tette hozzá. Az újonnan engedélyezett kínai Sinopharm-vakcinából a háziorvosok átlagosan 55 védőoltást kapnak, a mennyiség a praxis összetételétől függ. Ez a védőoltás elölt, inaktivált vírust tartalmaz teljes egészében az örökítőanyaggal, a fehérjével és a burokkal, amivel erőteljes immunválaszt vált ki – ismertette.

A MAGYAR VAKCINAFEJLESZTÉSRŐL IS BESZÉLT

Az országos tisztifőorvos megjegyezte: a magyar vakcinafejlesztés is ezt a technológiát választotta, hiszen azon túl, hogy így az immunválasz erőteljesebb és akár hosszabban tartó lehet, ha változik a vírus, ez a technológia később nagyobb mozgásteret enged. Akár néhány hónap alatt adaptálják az oltóanyagot egy új variánsra – tette hozzá.

Forrás: MTI
    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb