Közélet

Megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását

A képviselők 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében és 1 tartózkodással (a kétharmados rendelkezéseket), illetve 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében és 0 tartózkodással (a minősített rendelkezéseket) fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztését – írja az index.hu. 

ÚJABB 90 NAPPAL HOSSZABBÍTOTTÁK MEG A VESZÉLYHELYZETET

Az Országgyűlés ezzel ismételten felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – vagyis a kihirdetést követő 90. napig – meghosszabbítsa. A Országgyűlés a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja ezt a felhatalmazását.

“Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. Legfontosabb törekvésünk, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a Kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot” – olvasható az indoklásban.

A VESZÉLYHELYZET MEGHOSSZABBÍTÁSA NEM AZONOS A JÁRVÁNYÜGYI KORLÁTOZÁSOK MEGHOSSZABBÍTÁSÁVAL

A veszélyhelyzet meghosszabbítása nem azonos a járványügyi korlátozások meghosszabbításával. Utóbbiak a hónap végéig tartanak, vagyis ezekről is döntenie kell hamarosan a kormánynak.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb