Közélet

Folytatódik a makói tüntetés, most határozatlan időre szüntetik be a munkát

Múlt pénteken sem sikerült megállapodniuk a sztrájkolóknak a munkáltatóval, pedig egy hét alatt háromszor is letették a munkát. Most határozatlan időre állhatnak le a gépek – írja a HVG.

Most kedden 14 órától újra sztrájkolnak a makói gyárban, ezúttal határozatlan időre áll le a munka. Hajdú Roland, az MGSZ titkára korábban elmondta, hogy 24 pontos követeléseik gerincét azok az elemek teszik ki, amelyek a tavaly nyáron felmondott kollektív szerződésben benne voltak.

NEM CSAK A SZAKSZERVEZETI TAGOK TÜNTETHETNEK

Nem csak szakszervezeti tagok számára hirdetett határozatlan idejű sztrájkot a Makói Gumiipari Szakszervezet, hanem bárki csatlakozhat, aki nyilatkozik erről. A Continentál AG makói ContiTech üzemében tavaly nyáron mondta fel a kollektív szerződést a munkáltató azzal az indoklással, hogy az elavult, egy versenyképesebb kollektív szerződés létrejöttében partnerek lennének.

CSAK A MAKÓI ÉS A VÁCI GYÁRBAN MONDTÁK FEL A SZERZŐDÉST

Az autóipari cégcsoportnak több gyára is van Magyarországon, a makói MGSZ titkárától úgy tudjuk, hogy csak a ContiTech makói és váci üzemegységét érintően mondták fel a szerződést. A makói gyárban három érdekvédelmi szervezet működik, ezek közül a múlt héten a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete szolidaritását fejezte ki az első körben kétórás, majd egy műszakos, harmadjára pedig 24 órás sztrájk résztvevőivel. A három szakszervezet még tavaly, a kollektív szerződés felmondása után együtt kezdett tárgyalni a menedzsmenttel, majd az MGSZ megelégelte, hogy nem jutnak érdemi eredményre, ezért a sztrájkról kezdett tárgyalásokat a munkáltatóval, ennek eredményeként tartottak munkabeszüntetést az MGSZ tagok az elmúlt egy hétben. Először közvetlenül a múlt heti 24 órás sztrájk után ültek a tárgyaló asztalhoz, itt a gyárvezetése időt kért. Majd pénteken délután is nekifutottak az egyeztetésnek, de ez is megállapodás nélkül fejeződött be.

Forrás: HVG

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb