Közélet

A hónap végéig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a márciusi bérekre

Itt a hétfő, szigorított a kormány és ezért számos szegedi üzlet kényszerült bezárásra. Jó hír viszont most nekik, hogy a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások már elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon.

A bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-vel hétfőn, majd hozzátette: az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja.

TOVÁBBI 100 EZER MUNKAHELY MEGVÉDÉSE A CÉL

A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította munkavállalóik megtartása érdekében. A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve – közölte. A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

https://szeged365.hu/2021/03/07/orban-viktor-senkit-nem-hagyunk-az-ut-szelen-otvenszazalekos-bertamogatas-a-fodraszoknak-a-kozmetikusoknak-es-a-bolti-eladoknak/

JÁRULÉKOT SEM KELL FIZETNI

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják. A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található – közölte az ITM államtitkára.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
'Fel a tetejéhez' gomb