Mindenmás

Felmarkolta az előleget több alkalommal, majd nem végezte el a munkát, üzletszerű csalás miatt kell most felelnie

A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szeghalmi férfival szemben, aki 2018 nyarától egy éven keresztül több sértettől vett át előleget ház körüli munkák elvégzésére, amelyeket végül sosem készített el. Üzletszerű csalás miatt kell felelnie – írja a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves férfi 2018 augusztusától 2019 nyár végéig követett el kisebb értékű csalásokat hódmezővásárhelyi ismerősei sérelmére. A sértetteknél először munkafelméréseket végzett, amelyek alkalmával előleget kért tőlük. A megbeszélt határidőre aztán nem jelent meg, feladatai elvégzésére többször haladékot kért, végül pedig elérhetetlenné vált. Az előlegként átvett összegeket a sértettek hiába követelték rajta, soha nem látták viszont a pénzüket. Az elkövetővel szemben hat rendbeli csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, cselekményeivel több mint százezer forint kárt okozott. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

FIGYELEMFELHÍVÁS A RENDŐRSÉGTŐL

A hasonló csalások többsége elkerülhető, ha a munka megrendelője megfelelő körültekintéssel jár el. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy:

  • megbízható, széleskörű referenciával rendelkező szakembereket válasszunk!
  • mindig készítsünk szerződést, amelyben rögzítjük a munkavégzés határidejét, a költségvetést, és a késedelem esetén teendőket!
  • amennyiben lehetőségünk van rá, csak az elvégzett munka után fizessünk banki átutalással, az összegek nyomon követhetőségének érdekében!

Még egy gyönyörű gyöngyszem:

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb