Kikapcs

Boldogságbomba az egészségügyben dolgozóknak: adományt adott át a Karitáció Alapítvány a szegedi COVID osztály hőseinek

Szeged első Bohócdoktor alapítványa a Karitáció Alapítvány 300 csomag különleges desszert meglepetéssel örvendeztette meg a Szegedi Tudományegyetem Járványügyi ellátó Központ COVID Osztályán dolgozó egészségügyi személyzetét, így hálálva meg áldozatos munkájukat.

NAGY SZÜKSÉG VAN AZ ÖSSZEFOGÁSRA ÉS SZOLIDARITÁSRA A KÓRHÁZAKBAN DOLGOZÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZEMÉLYZET FELÉ

Egy nagylelkű adományozónak hála 450.000 Forint értékű előre csomagolt zacskós desszerttel és több száz tábla csokoládéval köszönték meg ebben a nehéz helyzetben az elcsigázott személyzet munkáját a Karitáció Alapítvány önkéntesei. “Bohócdoktoraink bíznak abban, hogy a csokoládék olyan „boldogság hormont” adnak a dolgozóknak, amely hozzájárul ahhoz, hogy a munkájuk során keletkező stresszhelyzeteket könnyebben tudják kezelni. A kezdeményezésünkkel fel szeretnénk a figyelmet hívni arra, hogy most még nagyobb szükség van az összefogásra és szolidaritásra a kórházakban dolgozó egészségügyi személyzet felé” – fogalmazott az alapítvány az akcióval kapcsolatban szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Fotó: karitacio.hu

MÉG HOSSZÚ IDEIG KELL HELYTÁLLNIUK A FRONTVONALBAN HARCOLÓ ÁPOLÓKNAK ÉS ORVOSOKNAK

Ahogy írták, a testi és lelki kimerültségük ellenére még hosszú ideig kell helytállniuk a frontvonalban harcoló ápolóknak és orvosoknak. Támogatásra van szükségük ahhoz, hogy elviseljék a rájuk nehezedő óriási nyomást. A Bohócdoktorok most ugyan nem tudnak személyesen jelen lenni, de a boldogsághormont igyekeznek pótolni az adományokon keresztül.

“2020. tavaszán már bizonyítottunk, a Karitáció Alapítvány ott és akkor segít, amikor kell. Heti több száz adag meleg étellel, friss salátával és hidegen préselt gyümölcslével tettük az egészségügyben dolgozó hősök mindennapjait szebbé. Ők azok, akik minden nap folyamatosan azért dolgoznak, hogy ellátásunk fennakadás nélkül és akadálymentesen működjön – mondta Szécsényi Barnabás az alapítvány elnöke.

Forrás: Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb