- Hirdetés -
Közélet

Nem szűnnek a fenyegetések: éjjel-nappal rendőrök őrzik Müller Cecíliát

Továbbra is rendőrök védik az országos tisztifőorvost, a fenyegetések nem szűntek meg − írja a Blikk. A lapot úgy tájékoztatta a rendőrség, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást.

A lap megbizonyosodott róla, hogy a tisztifőorvos házát figyelik a rendőrök, rendszeres időközönként elhajtanak előtte. Ha gyanús, ismeretlen autó bukkan fel a környéken, a rendőrök kérdőre vonják a sofőrt.


- Hirdetés -

LEVÉL HELYETT ONLINE MEGY A FENYEGETŐZÉS

Régebben levélben jelentkeztek a fenyegetők, az utóbbi időben jellemzően az online térben aktívak. A lapnak egy kiberbiztonsági szakember azt nyilatkozta, hogy a tettesek általában elkövetnek valamilyen hibát, ami a lebukásukhoz vezet.

“A hatóságok ilyenkor megvizsgálják, köthető-e valamilyen konkrét műszaki megoldással rendelkező eszközhöz a forrás, illetve kikérik a szolgáltatótól a rendelkezésére álló információkat. Ez egy e-mail-fiók esetében is sok mindent elárulhat, de a közösségi oldalak nagyon sok információt gyűjtenek maguktól is a felhasználóról, például hogy honnan jelentkezett be, mikor mit csinál, milyen szokásai vannak, és hol tartózkodott” − mondta Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke.

JANUÁR ELEJE ÓTA KAP FENYEGETÉSEKET AZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS

Müller Cecíliát január vége óta fenyegetések érik, emiatt olyan magas színvonalú védelmet kaphat a rendelet szerint, mint a miniszterelnök, a miniszterek, a diplomaták vagy a nemzetközileg védett személyek. Az ügyről továbbra sem ismert több információ, így az sem, hogy történt-e már tanúkihallgatás, vagy vannak-e gyanúsítottak.

Forrás: blikk.hu, index.hu


- Hirdetés -

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb