Közélet

Bethesda kórház főigazgatója: kétszer- háromszor több gyerek van kórházban, mint a járvány korábbi szakaszaiban

Kétszer- háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban- mondta az ATV Híradójának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Az orvos azt is közölte, hogy a szövődmények miatt gyerekek is gépi lélegeztetésre szorulnak, de eddig mindenkit sikerült megmenteni.

AZ ELHÍZÁS MAGAS RIZIKÓFAKTOR A GYEREKEK ÉS A KAMASZOK ESETÉBEN IS

Velkey György elmondta, amikor elindult a járvány, azt látták, hogy a gyerekekre kevésbé veszélyes, de most már nem lehet gyerekkorban sem banálisnak tekinteni a járványt. Beszámolt arról, hogy a koronavírus súlyosabb lefolyású volt a túlsúlyos gyerekeknél és kamaszoknál, az ő esetükben előfordult olyan eset is, amikor nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, hiszen az elhízás náluk is magas rizikófaktor. “Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegzetezést is átmenetileg, de ezeket a gyerekeket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk” – mondta Velkey.

A GYEREKEKNÉL VÁLTOZÓ TÜNETTAN TAPASZTALHATÓ

Az igazgató közölte, a gyerekeknél változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés, láz, ízlelés elvesztése, légzési nehézségek társulhatnak ehhez, plusz ezek szövődményei, mint a sokszervi gyulladásos betegség, magas láz, nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, bőrkiütés, nyálkahártya, kötőhártya gyulladás, valamint keringési, légzési elégtelenség. A gyerek esetében a hosszú Covid-betegség is jelentkezhet, akár hetekig, hónapokig eltarthat, írta az atv.hu.

A KORASZÜLÖTT OSZTÁLYOK IS KEZELNEK COVIDOS BABÁKAT

Velkey György arra is felhívta a figyelmet, hogy a várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt, olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus fertőzött lesz. Elmondta, hogy a koraszülött osztályok is kezelnek Covidos babákat. Az esetek legtöbbjében gyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent.

A GYEREKEK OLTÁSA IS INDOKOLT LENNE

A gyerekek oltása azért lenne indokolt, mert köztük széles körben terjed a vírus, a felnőtteket sokszor ők betegítik meg. “A láncot meg kell szakítani. A gyerekoltással nagy a tapasztalat fertőző betegség esetén, hiszen csecsemőkortól oltják őket. De az új oltáshoz klinikai vizsgálat kell. A koronavírus elleni vakcinánál a gyártók végzik jelenleg a vizsgálatokat, és ha megállapítják, hogy biztonságos és hatásos, akkor eljuthatunk oda, hogy a gyerekek is megkapják. Nincsen semmilyen elméleti alapja annak, hogy ne így legyen. Nem szokott mellékhatással járni, ha eljutunk ide fontos lesz az oltása a gyerekeknek is” – magyarázta az igazgató.

Forrás: atv.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb