- Hirdetés -
- Hirdetés -
Közélet

Durvuló harmadik hullám: már gyerekek is kerülnek lélegeztetőgépre

- Hirdetés -

A koronavírus-járvány harmadik hullámában háromszor annyi gyereket kell ellátni, mint korábban, többen is lélegeztetőgépre kerültek vagy műtüdő-kezelésre szorultak – mondta a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet belgyógyászatának osztályvezető főorvosa – írja a 24.hu.

Dr. Szabó László szavai szerint a korábbi időszakban is voltak covid-pozitív betegeik, de többségük valamilyen egyéb gyerekbetegség miatt került a kórházba. „Most viszont az a jellemző, hogy sokkal több olyan gyermek jön, akinek tipikus koronavírusos tünetei vannak: elhúzódó láz, nagyon rossz közérzet, szaglásvesztés, köhögés, tüdőgyulladás. Jobban megviseltek, betegebbek, akik most érkeznek hozzánk.” – mondta. Változott a betegek életkora is. A járvány korábbi szakaszaiban inkább serdülőkorúak voltak, most viszont már fiatalabb életkorban is jönnek.

“A CSECSEMŐKORÚTÓL A 18 ÉVES GYEREKIG MINDEN BETEGÜNK VAN”

Ez azt jelenti, hogy két-három hetes újszülöttek is vannak köztük. „A szülők elkapják a koronavírust, a csecsemő ott él velük egy családban, és csakhamar nála is jelentkezik a láz, az étvágytalanság, a rossz közérzet, a PCR-tesztje pedig pozitív lesz. Csecsemőkorútól a 18 éves gyerekig minden betegünk van most” – mondta. A harmadik hullámra jellemző az is, hogy míg korábban, ha a vírus be is került egy családba, legfeljebb egy embert betegített meg, most viszont mindenkit. A főorvos szerint tavasszal a normál vírusfertőzések is okozhatnak lázat, fejfájást, hasfájást. Ha viszont a gyermek elhúzódóan lázas, vagyis több mint három napig van magas láza, és nehezen kap levegőt, esetleg fullasztóan köhög, akkor már covidra kell gyanakodni. A gyerekeknél külön kockázatot jelent a MIS-C, vagyis a többszervi gyulladás kialakulása. Az ebben szenvedő gyerekek majdnem fele kerül intenzív osztályra, mert keringéstámogatásra van szükségük.

AZ UTÓGONDOZÁS IS HOSSZÚ

“A járványon átesett gyerekek utógondozása is hosszú. Miután megnyugtató állapotban hazaengedtük őket, a gyerekeket rendszeresen visszahívjuk, és 1-2-3-4 hetente ellenőrizzük őket. Azt tapasztaljuk, hogy hetekkel később is nagyon fáradékonyak, nem bírják úgy a fizikai terhelést, mint korábban” – mondta a főorvos.

A GYEREKEKET IS TESZTELNI KELL

A gyermekeket is tesztelni kell, ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a fertőzött gyerekek azonosítása ugyanis elengedhetetlen a vírus terjedésének megfékezéséhez – ez már a magyarországi alapellátó gyermekgyógyász szakmai szervezetek közös állásfoglalásában létrejött közleményben olvasható, amelyet a Házi Gyermekorvosok Egyesületének honlapján tettek közzé.

Forrás: 24.hu

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb